A lap hétfői száma szerint,
mivel az elhárítás főigazgatója volt Galambos Lajos vezérőrnagy, ezért az ügyét majd ismét tárgyaló katonai tanácsba tábornoki rangú ülnököt kell találnia a Kaposvári Törvényszéknek.
Az ülnök kiválasztásának folyamata már elkezdődött, ám mivel az eljárás minősített, ezért hivatalos részleteket továbbra sem lehet tudni az ügyről.
A lap felidézi, hogy a Fővárosi Ítélőtábla tanácsülésen bírálta el a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa elmarasztaló ítéletét a vád szerinti megvesztegető, Jakubinyi Róbert, valamint a megvesztegetett Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója és Gyarmati György, az NBH volt osztályvezetője ellen.
Az Egymásért, Egy-másért Alapítványi botrány egyik kulcsfigurája, Jakubinyi négy, az elhárítás volt főigazgatója, Galambos öt, volt osztályvezetője, Gyarmati három év letöltendő szabadságvesztést kapott első fokon. A vádhatóság súlyosbításért, a védelem elsősorban felmentésért, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett.
Az ítélőtábla a védelem álláspontját fogadta el, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új elsőfokú eljárást rendeltek el.