Itt van a Soros-terv 2.0

Vágólapra másolva!
Az ördög nem alszik. Itt van Soros újabb terve.
Vágólapra másolva!

Az európai elit levitézlett arcai, a brüsszeli bürokraták és a Soros-féle Open Society összeállt, hogy lenyomja az európai emberek torkán a migrációt.

Magyar részről Bajnai Gordon, volt miniszterelnök, Gyurcsány kollégája és a Soros által támogatott Political Capital, élén Krekó Péterrel fújja a passzátszelet.

Bajnai Gordon a múlt héten egy videóban mutatta be a már 2017 novemberében publikált tervet.

De mit is akarnak Soros György emberei?

A közel 100 oldalas, veretes angolsággal megírt dokumentum betűi szerint felerősíteni a válságoknak kitett Európát (re-energising Europe). Egy védelmező Európát akarnak „Európa-erőd” helyett. A migráció kérdésében egy win-win szituációt akarnak kialakítani, tehát egy olyan helyzetet, ahol mindenki nyer, talán a bevándorlás kérdését eufemisztikusan „kiegyenlített humán mobilitási stratégiának” nevezik. Azt akarják, hogy Európa felülemelkedjen a válságokon úgy, hogy közben elkerülje a tekintélyelvű populizmus végleteit.

Ez a retorika. De mit is akarnak valójában?

Soros emberei valójában legalizálni akarják az illegális migrációt. Meg akarják őrizni a bevándorláspárti Európát. Fel akarják gyorsítani a migrációt. Szét akarják osztani a bevándorlókat. Meg akarják büntetni az ellenkező tagállamokat.

A terv alapvetése ugyanis az, hogy a migráció jó és kívánatos Európának – beleértve az illegális és gazdasági migrációt is –, amit nem gátolni, hanem legalizálni, ösztönözni és támogatni kell.

Eszközeikről világosan vallanak, a „kiegyenlített humán mobilitási stratégia” elemeit a dokumentumban külön is kiemelik:

  • Állandó betelepítési mechanizmus létrehozása (Afrikából, Közel-Keletről az unióba), tehát az a cél, hogy folyamatos legyen a migráció.
  • Állandó útvonalak megteremtése a gazdasági bevándorlók számára is (kékkártya-program). Tehát már nemcsak „menedékkérők” betelepítéséről beszél a terv nyíltan, a gazdasági bevándorlókat is be szeretnék engedni legalizált módon Európába.
  • Állandó belső áthelyezési mechanizmus. Tehát az a cél, hogy a korábbi kvótarendszerhez hasonló új rendszert vezessenek be.
  • Menedékjog-elismerési ráták tagállamok közötti konvergenciája, vagyis, hogy a menekültstátusz odaítélésének arányai legyenek kiegyenlítettek minden EU-tagállamban. Tehát az a cél, hogy szétterítsék a migránsproblémát.
  • Az önkormányzatok közvetlen ösztönzése bevándorlók befogadására és ellátására. Tehát az a céljuk, hogy kicselezzék az ellenkező tagállamokat, és közvetlenül az önkormányzatok fogadjanak be migránsokat.
  • Új migránsbefogadó központok létrehozása a közép- és kelet-európai országokban. A cél: a renitens közép-európai országok, Lengyelország és Magyarország megbüntetése. Tehát azoknak az országoknak a megbüntetése és megsarcolása, akik jól döntöttek, és azon országok terheinek szétterítése, akik meg rosszul döntöttek a migráció kérdésében.
  • Menedékkérőcsere-mechanizmus az egyes uniós országok között.
  • A bevándorlók jobb, hatékonyabb tájékoztatása befogadásuk uniós lehetőségeiről. A cél tehát meghívólevelet küldeni a migránsoknak, hogy azok informáltak legyenek arról, hogy mi is vár rájuk Európában.
  • Szolidaritási hozzájárulás beszedése azon országoktól, akik nem szeretnének bevándorlókat átvenni vagy befogadni. A cél tehát adókivetés, a vonakodók megbüntetése, a nemzetállami törekvések letörése.

A dokumentum hangneme egyértelműen arra utal, hogy az európai status quo őrzői akarják megvédeni a liberális, bevándorláspárti Európát, fő veszélyforrásként a „tekintélyelvű populizmust” jelölik meg, azaz a nemzeti elkötelezettségű politikát és politikusokat: kimondatlanul Orbánra és Salvinire utalva ezzel.

Azt akarják, hogy még a jövő májusi európai parlamenti választások előtt lenyomják az emberek torkán a migrációt. Hogy azok ne tudják elmondani a véleményüket az európai elit és a brüsszeli bürokraták bevándorláspolitikájáról.

Nem véletlen, hogy Berlin és Párizs, a német-francia tengely már a múlt hétvégén előhozakodott a „The New Pact for Europe” által inspirált javaslatokkal. A dublini menekültügyi szabályozás reformjaként a németek és a franciák továbbra is kötelező kvótákkal telepítenék le a migránsokat Európába. Javaslatuk szerint a kvóták kötelezőek, de anyagi támogatással is kiváltható lenne a migránsok befogadása. A bevándorlókat befogadni nem akaró nemzetállamokat pedig meg kell büntetni, ezek adóját hívja a New Pact és a német-francia javaslat is „szolidaritásnak”.

Itt tart ma az európai elit. És azt akarja az európai elit, amit Soros György akar. Egy bevándorláspárti Európát, és azoknak az országoknak a megbüntetését, akik nem akarják a bevándorlást.

Sorosnak megint van egy terve.

Orbán az akadály.

G. Fodor Gábor, a Századvég elnöke és a 888.hu főszerkesztője

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!