Legalább 150 milliárdot ad a kormány a Magyar falu programra már jövőre

GULYÁS Gergely
Budapest, 2018. szeptember 13. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. szeptember 13-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely kiemelte:

Ennek érdekében a kormány 150 milliárd forintot különít el a Magyar falu program három célterületére.


A miniszter elmondta: a közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő "falusi csok" programra 25 milliárd, a mellékúthálózat fejlesztésére pedig további legalább 50 milliárd forintot fordít a kormány.

Hozzátette, hogy

jelenleg is folynak a tárgyalások további 25 milliárd forintos kormányzati támogatásról, amelyet szintén útfejlesztésre fordíthatnak majd a kistelepülések.

A 150 milliárd forintos forrásból 25 milliárdot az útalapból finanszíroznak, 125 milliárdot pedig az általános tartalék terhére biztosít a kormány.
Gulyás Gergely közölte:


A "falusi csok" bevezetése a vidéken maradást segítő program lesz - mondta a miniszter.

Budapest, 2018. szeptember 13. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. szeptember 13-án. MTI Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy a kormány a családügyi konzultáció végeredménye után fog dönteni a családi otthonteremtési kezdemény (csok) kiterjesztéséről, amelyen belül külön kiemelt formát jelent majd a "falusi csok".

A másik célterület a mellékúthálózat fejlesztése, amely a három és több számjegyű utakat érinti. Ott lehet a fejlesztéseknek része két számjegyű út is, ahol egy rövid szakasz megújítása a faluból munkára járók közlekedését szolgálja - jegyezte meg.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közszolgáltatások fejlesztéseit sorolva elmondta:


Négymilliárd forintot fordíthatnak kistelepülési orvosi rendelők felújítására, további kétmilliárdot orvosi eszközpark beszerzésére, emellett ötmilliárdot a lakhatás biztosítására. A szolgálatilakás-programot olyan önkormányzatok számára hirdetik meg, ahol betöltetlen háziorvosi praxis van.

- tette hozzá Gyopáros Alpár.

Gyopáros Alpár Forrás: MTI/Kovács Attila


Polgármesteri hivatalok felújítására kétmilliárd forintot, belterületi út- és járdafelújításra 8+2 milliárd forintot szánnak, hárommilliárd forintból pedig közterületek karbantartását szolgáló eszközök - traktor, fűnyíró, ágaprító, sövényvágó - beszerzésére nyílik lehetőség.

Falvak egyházi és önkormányzati temetőinek komplex rendezésére hárommilliárd, sportparkok építésére két típusban kétmilliárd forintot biztosít a program a kormánybiztos tájékoztatása szerint.

A falu- és tanyagondnoki szolgálatok működtetésére nyolcmilliárdos támogatás áll rendelkezésre három célterületen: már működő szolgálatok elöregedett járműveinek cseréjére vagy számukra új busz vásárlására, illetve új szolgálat indításához gépjárműbeszerzésre.

Gyopáros Alpár hozzátette:


A kormánybiztos azt is elmondta, hogy bár nem a program részeként, de

kezdeményezték a Pénzügyminisztériumnál a falu- és tanyagondnoki szolgálatok állami normatívájának emelését.

A korábbi 2,5 millió forintos normatíva 600 ezer forinttal kiegészített összegét további egymillióval, 4,1 millió forintra növelnék, és a lélekszámi korlátot ezer főre emelnék.

Gyopáros Alpár szólt arról is, hogy ott, ahol üresen álló egyházi tulajdonú épületek - volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák - vannak, a felújításra, eszközvásárlásra és a működési költségek támogatására országosan hétmilliárd forint áll rendelkezésre.

Ugyanilyen módon önkormányzati tulajdonú közösségi terek fejlesztését hatmilliárd forinttal támogatja a program.

- mondta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu program kidolgozása során falvakban élő vagy dolgozó szakemberekkel és öt önkormányzati érdekképviseleti szervezettel működtek együtt, országszerte huszonhét helyszínen több mint 2200 települési és civil szervezeti vezetővel konzultáltak.

Arról is beszélt:

ezt nem egyéves intézkedésnek, hanem hosszú távú programnak szánják.

Terveik szerint 2020-tól a falvak gazdaságélénkítésével, a közösségi közlekedés, a kiskereskedelmi ellátottság fejlesztésével is foglalkoznak. Arról is beszélt, hogy

a Digitális jólét programnak köszönhetően minden háztartásnak lehetősége lesz szélessávú internetelérésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!