Sólyi gyermekgyilkosság: gyilkosa meg akarta erőszakolni a kislányt
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/W1-0L5JbhqzRR3HYVm3OYKrBo6Ca-Ocuql_JFigDeaA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjN2Q0M2FjNzdkMjRkMWVhMTlkMTU1N2FjZWUwZGQ0.webp)
A 16 éves F. Ferencnek felkeltette az érdeklődését a 8 éves Adrienn, a kislány azonban egy másik fiúval szimpatizált, ezt pedig a gyilkos nem tudta elfogadni
- írja a Bors.
A fiú a Séd patakhoz csalta a lányt, ahol megpróbálta megerőszakolni. Adrienn ellenkezett, ezért F. Ferenc fejbe vágta egy kővel.
Ezek után deréktól lefelé levetkőztette, de ekkor meggondolta magát, és nem erőszakolta meg a lányt, inkább a vízbe dobta.
Nem ritka, hogy a támadó célja a nemi erőszak, de amikor meglátja a lemeztelenített, sérült testet, megijed vagy megundorodik. Úgy is mondhatnánk, hogy elmegy a kedve
- mondta a lapnak Bezsenyi Tamás kriminológus.
A kislány családja tegnap megkapta a temetési engedélyt, és megnézhették a boncolási jegyzőkönyvet. A szakértői vélemény csak fokozta a szülők elkeseredettségét.
Brutálisan betörte a koponyáját, majd a vízbe dobta. Még ekkor is élt szegénykém, a halálát fulladás okozta. Nem maradtak szavak
- mondta Adrienn édesapja a Borsnak.
Ahogyan azt korábban megírtuk, a kislány apja egy héttel ezelőtt tett bejelentést a rendőrségen, miután órákig hiába keresték Adriennt. Végül hajnalban a vilonyai zsilipnél találtak rá meztelen holttestére.