Totális ellenzéki káosz: megszűnt a Párbeszéd frakciója

Bősz Anett, Liberális
Vágólapra másolva!
A Liberálisok képviselője mégsem ül be a Párbeszéd frakciójába. Bősz Anett jelentette be, hogy kilép a képviselőcsoportból, ami így fél évre biztos megszűnik. Újabb szintet lépett a teljes ellenzéki káosz. A maga nemében pedig világrekord, hogy tíz nappal az Országgyűlés megalakulása után rögtön megszűnt egy ellenzéki frakció. 
Vágólapra másolva!

Mégsem ül be a Párbeszéd frakciójába Bősz Anett, a Liberálisok Országgyűlésbe jutott képviselője. A döntés egyben azt is jelenti, hogy

a Párbeszédnek nem lesz meg a szükséges létszáma a külön frakcióhoz.

Mint ismert, az eddig érvényes megállapodás szerint úgy lett volna meg a külön frakció, hogy Burány Sándor az MSZP-ből és Bősz Anett, a Liberálisoktól átül a Párbeszéd képviselői közé - írta az atv.hu.

Bősz Anett kilépett a Pártbeszéd-frakcióból, így az megszűnt Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Ezzel elesnek évi 135 millió forint támogatástól, ami a külön frakcióért jár, valamint megszűnik Szabó Tímea frakcióvezetői tisztsége is. Sőt,

újra kell osztani a parlamentben a bizottsági helyeket is.

A párbeszédes képviselőknek most legalább fél évig függetlenként kell dolgozniuk az Országgyűlésben, legközelebb akkor alakíthatnak új frakciót, ha sikerül még leigazolniuk valakit abba.

Bősz Anették azzal indokolták döntésüket, hogy nem látták a garanciáit annak, hogy a liberális értékek megjelennek majd az MSZP-Párbeszéd parlamenti politizálásában, hiába kaptak erre korábban szóbeli és írásbeli ígéretet is. Bősz szerint szomorú bejelentés ez, az elmúlt hetek tárgyalásai során lett nyilvánvaló számukra, hogy partnereik nem kívánnak velük együttműködni.

Mindezzel a lépéssel újabb szintet lépett az ellenzéki káosz. Mindenképpen világrekord-kategória, hogy tíz nappal a parlament alakuló ülése után rögtön megszűnt egy ellenzéki frakció a belső csatározások miatt.

Keressük Bősz Anettet és Szabó Tímeát a megszűnés miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!