A migrációt adottságként kezelő brüsszeli politika veszélyes Európára

OSZMAN, Szaleh Mohammed; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. január 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Oszman Szaleh Mohammed eritreai külügyminisztert a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. január 29-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten tárgyalt Oszman Szaleh Mohammed eritreai külügyminiszterrel. A tárgyalást követően Szijjártó elmondta, hogy sem Magyarország, sem Eritrea nem támogatja az ENSZ menekültügyi csomagját, és kiemelte, hogy a migrációt adottságként kezelő és annak inspirálására építő brüsszeli politika veszélyes Európára, és káros az afrikai országoknak is. 
Vágólapra másolva!

A tárcavezető az eritreai külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után közös sajtótájékoztatójukon azt mondta:

ahhoz, hogy az afrikai országok képesek legyenek megtartani a népességüket, békére, biztonságra és gazdasági fejlődésre van szükség Afrikában.

Ezért Magyarország nem ért egyet azzal a brüsszeli állásponttal, miszerint el kell fogadni az afrikai helyzet szükségszerű következményeként a migrációt, és hogy helyes politika lenne a migrációs folyamatok inspirálása. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

Magyarország egyetért Eritreával, hogy ha sokan eljönnek Afrikából, az veszélyezteti az ottani országok fejlődését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Oszman Szaleh Mohammed eritreai külügyminisztert a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. január 29-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mindenkinek az az érdeke, hogy Afrikában béke uralkodjon

Szijjártó Péter közölte, hogy Afrikát segíteni kell, hogy ott maradhassanak az emberek, és ne jöjjenek Európába. Eritrea sokat tett az ehhez szükséges biztonság és béke érdekében. Mint mondta, Eritrea gazdasági fejlődése érdekében Magyarország támogatta, hogy az EU feloldja az afrikai ország elleni szankcióit, ami tavaly meg is történt. Emellett az ENSZ emberi jogi tanácsában Magyarország világossá tette, hogy elismeri Eritreának az emberi jogok garantálása érdekében tett lépéseit.

A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy sem Magyarország, sem Eritrea nem támogatta az ENSZ menekültügyi csomagját,

amely keveri az illegális migrációt a menekültüggyel. A világszervezet igyekszik visszahozni a migrációs csomagot, amelyet több mint 40 ENSZ-tagállam nem szavazott meg.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Eritrea és Etiópia sokig konfliktusban állt egymással, de a megbékélés útjára léptek, ezzel a térségben a regionális stabilitás kérdésében sikerült jelentős előrelépést elérni.

Afrika stabilitása fontos Európa biztonsága szempontjából, ezért Magyarország mindig támogatta ezt a megbékélési folyamatot.

Szükség van az afrikai beruházásokra

A sajtótájékoztató előtt a miniszterek kormányközi gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást írtak alá. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter közölte, hogy a megállapodás újabb együttműködési lehetőségeket nyit. Mint mondta, Magyarország 10 eritreai hallgatónak biztosít ösztöndíjat felsőfokú tanulmányokhoz, továbbá tárgyalnak egy kötöttsegély-hitelprogramról, amelynek eredményeként rákdiagnosztikai központot építhetnek Eritreában.

Az eritreai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy

szeretnék, ha a lakosság a hazájában maradna, ezért nem jó, ha ösztönzik őket, hogy Európába jöjjenek. Szerinte az afrikai országokban nagy a népesség és sok az erőforrás, de beruházásokra van szükségük.

Úgy vélekedett, hogy az afrikai és európai országok kiegészíthetik egymást, együttműködésük kölcsönösen előnyös lehet. Oszman Szaleh Mohammed úgy látja, hogy országa fontos geopolitikai helyzetben van, ami sok lehetőséget kínál az együttműködésre más országokkal.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy bár megpróbálják elhitetni, hogy vége a migrációs nyomásnak, a számok nem ezt mutatják. "A migrációs nyomás itt van velünk", ezért fontos az együttműködés Afrika és Európa között, és ezért nyitott Magyarország Eritrea irányába. Kiemelte,

hogy nem arra kell ösztönözni az afrikaiakat, hogy jöjjenek el a hazájukból, hanem abban kell segíteni, hogy ott tudjanak maradni, és ebben egyetértenek Eritreával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!