A köztelevízió vendége volt Benkő Tibor, honvédelmi miniszter. Itt arról beszélt, hogy
A közép-európai térség legjobb haderejévé kell válnia a Magyar Honvédségnek.
Benkő Tibor, aki kedden tartotta éves értékelő és feladatmegszabó értekezletét, úgy fogalmazott, hogy a honvédség a katonák egyéni felszerelését és a haditechnikai eszközeit egyaránt modernizálja.
A miniszter azt mondta, hogy nem szabad azzal foglalkozni, hogy a lemaradást pótolják.
Előrébb kell tekinteni, olyan innovációt kell bevonni a Magyar Honvédség fejlesztésébe, amely a jövő kihívásainak megfelel
- mondta, példaként említve, hogy a kibertérben is kutatás-fejlesztésre van szükség.
Ezért is hozták létre a kiberhadműveleti központot a Magyar Honvédségben, s folyamatban van a kiberakadémia megalakítása.
Olyan honvédséget kell építeni, amely az ország védelmi képességét szolgálja. Olyan képességet kell fejlesztenünk, amely Magyarország biztonságát szolgálja
- közölte.
A miniszter a feladatok közül kiemelte a fiatalok megszólítását, amelynek egyik fontos eleme a honvédségi életpályamodell felvázolása.