Elindult a faluprogram: 150 milliárd jut a kistelepülések fejlesztésére

Rezi
Keszthelyről átlagosan kétóránként érkeznek ide buszok, majd fordulnak is vissza, mivel az út annyira elkeskenyedik, hogy Rezi tömegközlekedési szempontból gyakorlatilag zsákfalunak számít
Vágólapra másolva!
Elindult a Magyar Falu Program. Idén összesen 150 milliárd forint jut a kistelepülések fejlesztésére. Első körben egyházi közösségi terek és önkormányzati fejlesztésekre lehet pályázni, mintegy 23 millió forint értékben.
Vágólapra másolva!

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló két pályázati kiírással elindult a Magyar falu program – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a mintegy 2200 lakosú Perbál plébániáján. A helyszín jelzi, hogy a kormány és a helyi közösségek számára is fontosak az egyházi közösségek – mondta Gyopáros Alpár a most megjelent két kiírás ismertetésekor. Hozzátette, hogy

az egyházi közösségeknél a történelmi keresztény egyházak a kedvezményezettek, hiszen a katolikusok, reformátusok és az evangélikusok számottevően vannak jelen a magyar falvakban.

A másik kedvezményezetti körhöz a helyi önkormányzatok tartoznak – folytatta –, amelyek, némi eltéréssel, azonos célterületre pályázhatnak. Mind az egyházi közösségek, mind az önkormányzatok három-három tevékenységi körhöz kaphatnak támogatást. Az egyházi közösségek 15 millió forintig pályázhatnak egyházi tulajdonú, de már funkciójukat vesztett ingatlanok felújítására, hogy közösségi tereket hozzanak létre. Ehhez azonban programok is kellenek – mutatott rá Gyopáros Alpár –, amelyek megvalósításához 5 millió forintot lehet elnyerni, további 3 millió forintot pedig olyan világi személy – 12 hónapon át tartó – alkalmazásához, aki a programokat szervezi.

Jelentős forrásokat kapnak a magyar falvak Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Hétmilliárd forint jut erre a célra

A három célterületre összesen 23 millió forintot nyerhet el egy egyházi közösség; a kormány a költségvetésben 7 milliárd forintot különített el erre a célra. Az önkormányzati közösségi terek megújítására, újjáélesztésére további 6 milliárd forint áll rendelkezésre, s ez összességében 13 milliárd forintot jelent ebben az évben a célok megvalósítására.

Számítások szerint 500-600 közösségi tér jöhet így létre –

közölte a kormánybiztos.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a párhuzamosságokat szeretnék kizárni a településeken, ezért – tekintettel a nagyszámú, üresen álló egyházi ingatlanra – előnyben részesítik az egyházi pályázókat, így az önkormányzatok vezetői számára fontos lehet az egyeztetés az egyházi közösségekkel. Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázatokkal kapcsolatos hivatalos és hiteles információk a kormány honlapján érhetők el.

Fontosak a kormány számára a falvakban élők

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kijelentette, hogy a 2010 előtti kormányok számára a magyar falu, a magyar vidék nem számított. A kormányváltás után számos intézkedés igyekezett segíteni a vidéken élők helyben maradását, s a Magyar falu program most ezt erősíti – mondta. Ez olyan átfogó program, amely azt üzeni, hogy a falvakban lakók élete legalább olyan fontos a kormány és a magyarok többsége számára, mint a városokban, illetve a fővárosban élőké.

„Magyarország úgy egységes, hogy nemcsak a határon túli magyarok vagy a városokban élők fontosak számunkra, hanem a vidéken, kistelepüléseken élők is”

– fogalmazott az államtitkár. Soltész Miklós megjegyezte azt is, hogy a felmérések szerint a magyar emberek több mint 80 százaléka a kereszténységet értéknek tartja, a kormánynak ezért segítenie kell a plébánosok, lelkészek munkáját.

Hozzátette: az egyházi felújításokkal és közösségeik erősítésével az egész település gazdagodni fog.
A Magyar falu program 2019-ben 150 milliárd forint támogatást kap, amelyből 75 milliárd forint pályázati úton lesz elérhető az ötezer főnél kisebb települések számára. A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség javítását 18 támogatott célterület fogja át: 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak a kedvezményezettjei.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!