Magyarország és Szlovákia egyetért a migráció kérdésében

LAJCÁK, Miroslav; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. február 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztert 2019. február 25-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Mindkét ország kiáll a migrációval szemben, és egyetértenek abban is, hogy nem hagyhatják a kötelező betelepítési kvóta bevezetését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szlovák külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után. 
Vágólapra másolva!

Magyarország és Szlovákia szomszédos és szövetséges országok, és az elmúlt években mindkét oldalon sokat dolgoztak azért, hogy ez a korábban elképzelhetetlen mondat ma kimondható legyen - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kiemelte: továbbra is

szoros a kétoldalú együttműködés az Európai Unió jövőjét illető legfontosabb kérdésekben,

mindkét ország kiállt az illegális migrációval szemben, és továbbra is kiállnak a kötelező betelepítési kvóták bevezetésével szemben. A következő többéves uniós költségvetésről folyó vitákban is egyértelmű az álláspontjuk: az uniós források a közép-európai országoknak a szerződések alapján járnak - mutatott rá.

Kifejtette: jelenleg Szlovákia tölti be a visegrádi csoport (V4) elnöki posztját, és ez a legszorosabb, leghatékonyabb szövetség az EU-n belül,

a folyamatos megbontási kísérletek ellenére is szoros az együttműködésük, a V4-es országok

pedig az elmúlt hetekben is többször tanúbizonyságot tettek a szolidaritásukról.

A magyar-szlovák kapcsolatok a felvidéki magyarokra nézve is előnyösek

Szijjártó Péter úgy vélte, a dinamikusan fejlődő magyar-szlovák kapcsolatok előnyösek a felvidéki magyaroknak és a Magyarországon élő szlovákoknak is. Közölte:

tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót a kétoldalú kereskedelmi forgalom,

Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak. Folytatják a felvidéki gazdaságfejlesztési programot, fejlesztik a közlekedési kapcsolatokat: jövőre átadják az új komáromi közúti hidat és a rajkai gyorsforgalmi útösszekötetést - mondta. Hozzátette: emellett három új hidat építenek az Ipolyon, amihez uniós forrásokat nyertek, és napirenden van két megszüntetett vasúti összeköttetés újraindítása.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztert Forrás: MTI/Soós Lajos

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Nyitrán tiszteletbeli konzul vezette képviseletet, Besztercebányán pedig alkonzulátust nyitnak, ami mutatja, hogy Magyarország milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak.

Szijjártó Péter megköszönte a szlovák parlamentnek, amiért nyilatkozatban állt ki Magyarország és Lengyelország mellett a brüsszeli eljárások vonatkozásában, valamint törvényt hozott arról, hogy a kisforgalmú vasúti megállóhelyeken is legyenek magyar nyelvű helységnévtáblák.

Soha nem volt ilyen jó a kapcsolat

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kijelentette: büszkék arra, hogy a jelenlegi magyar és szlovák kormány elérte, hogy még soha nem voltak olyan jók a kétoldalú kapcsolatok, mint most, és nincs olyan téma, amelyről ne tudnának tárgyalni. Ez a dinamikus párbeszéd előnyére válik az állampolgároknak és a gazdasági együttműködésnek is - vélekedett.

Mint mondta, a jó kapcsolat lehetővé teszi, hogy

tudjanak foglalkozni a problémákkal és az uniós ügyekkel,

továbbá dolgozhassanak azért, hogy a V4 hangját egyértelműen hallani lehessen, és konstruktívan hozzájárulhassanak az uniós vitákhoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!