Az M5-ös autópályán lövöldözött egy begurult BMW-s

Vágólapra másolva!
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves áporkai férfi ellen.
Vágólapra másolva!

A 45 éves férfi vasárnap este 22 óra körül az M5-ös autópályán Gyál térségében Budapest irányába haladt a BMW-jével, amikor

– olvasható a rendőrség oldalán.

Forrás: Police.hu

A BMW-s a román kisteherautója mögé ért a belső sávban. Többször felvillantotta a reflektorát azért, hogy a román sofőr minél előbb eltűnjön az útjából, kimenjen a külső sávba. Miután szabaddá vált a külső sáv, a kisteherautó lehúzódott. A BMW-snek ez nem volt elég.

Amikor a kisteherautó mellé ért, felé rántotta a kormányt, és megelőzte, majd nagyon lelassított előtte.

A BMW-s továbbra sem hagyta abba.

Ekkor került elő a házilag összeeszkábált tollpisztolya.

A BMW sofőrje a Nissan felé lőtt.

A karosszériát eltalálta, de nem sérült meg senki. A román sofőr lehajtott az autópályáról az M0-s autóút irányába. Feljelentést tett a rendőrségen.

A dabasi rendőrök kezdtek nyomozni az ügyben. Nagyon hamar sikerült rájönniük, ki vezethette a BMW-t, akit a rendőrség felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogtak el másnap, március 25-én reggel áporkai otthonában.

A tollpisztoly Forrás: Police.hu

Házkutatást tartottak a BMW-snél. Így került elő egy gáz- és riasztófegyver, ezenkívül lőszerhüvelyeket és lőszereket is találtak,

és megtalálták az elemlámpából átalakított tollpisztolyt, utóbbi eszköz a kirendelt igazságügyi fegyverszakértő szerint lőfegyvernek minősül.

Forrás: Police.hu

A Pest megyei nyomozók

közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt

gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akit már őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!