Benkő Tibor hangsúlyozta, éppen azért kezdték el a haderőfejlesztési programot, hogy e célkitűzéseknek eleget tudjanak tenni. A fegyverkezés mellett a társadalom megszólításával, a fiatalok hazafias nevelésével is sokat tehetnek a haderő fejlesztéséért.
A nemzetet elődeink alkották, ezért a jelenkor emberének kötelessége azt megvédeni, amiben nagy szerepe van a pákozdi emlékparknak, amely felhívhatja a fiatalság figyelmét ezen értékekre
– fogalmazott a miniszter, majd Széchenyi Istvánt idézve úgy folytatta: „tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn”. Ehhez találni kell az országban olyan helyeket, ahol ez a hármas követelmény jelen van, és a pákozdi nemzeti emlékhely ilyen, hiszen méltóan tükrözi ezeket a gondolatokat – tette hozzá.
Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az 1848-as, dicsőséges pákozdi csata helyszínén megszületett a honvédelem eszméje és vele együtt a magyar honvédség, ezért a helyén létesített katonai emlékparknak különleges kisugárzása van ma is. A park már tíz éve látogatók tízezreinek mutatja meg az igazi hazaszeretet történetét, a legnagyobbak példaértékű tetteit és hősies önfeláldozását – tette hozzá.