Vállalatok és intézmények magasrangú vezetői önkéntesként vettek részt a programban. A korcsoportok számára kidolgozott óratervek figyelembevételével tartották meg az órákat, a közlekedés, a víz és a fenntarthatóság témakörében. Kedden Áder János, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium diákjainak tartott rendhagyó tanórát, amelyet az Origón élőben nézhettek meg.
Szerdán Weingartner Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban tartott órát 9-12 éves korosztály számára, a Fenntarthatóság - közös jövőnk címmel.
Az államtitkár szemétszedésből érkezett a tanórára, előadásában kiemelte a minisztérium TeSzedd! akciójának és a Fenntarhatósági Témahét programjának idei összekapcsolását.
Weingartner Balázs a diákoknak elmondta az illegális szemetelés felszámolásának kormányzati feladatait: az oktatás fejlesztését, az ösztönző rendszerek kiépítését és a szankciók hatékony alkalmazását. A gimnázium auditóriumában, a tanórára összegyűlt közel 200 diák az előadás végén interaktív játékban vett részt, ezután a program végeztével komoly eszmecserét is folytattak az államtitkár úrral.
Az idei Fenntarthatósági Témahét egyik kiemelt témája a közlekedés, ezért a MÁV Zrt. is kapcsolódott a programhoz. A vállalatcsoport vezetői és az egyes szakterületeken dolgozó munkatársak 25 helyszínen tartottak különleges tanórát, amelynek keretében bemutatták a diákoknak a vasúttársaság mindennapjait. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója március 21-én Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskolájában tartott tanórát. Völgyesi Zsolt, stratégiai vezérigazgató-helyettes ugyanezen a napon két győri középiskolába – a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba és a Révai Miklós Gimnáziumba – látogatott el, pénteken pedig a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói találkozhatnak a vasúti vezetővel.
A különleges tanórákra a vasúttársaság tisztán elektromos hajtású gépjárműveivel érkeztek meg a vasút felsővezetői.
Az egri iskolában tartott tanóra keretében a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója mintegy 150 hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulónak tartott előadást a vasút és a fenntarthatóság kapcsolódásairól. Homolya Róbert interaktív előadásának első felében a vasút jövőjének felvázolása mellett
bemutatta a vonatközlekedés és a hazai vasúti fejlesztések kedvező környezeti hatásait.
A vállalatvezető előadásában felhívta a figyelmet a vasutat érintő legjelentősebb környezeti problémára, az illegális hulladék kérdéskörére, ezen belül a jogellenesen elhelyezett hulladék negatív környezeti és gazdasági hatásaira. Mindemellett 8 vasúti telephelyen 11 iskolai csoport üzemlátogatás keretében leshet be a kulisszák mögé: Celldömölkön, Debrecenben, Kiskunhalason, Nagykanizsán, Miskolcon, Pécsett, Záhonyban és Zalaegerszegen. A Fenntarthatósági Témahéten és a köré szerveződő eseményeken ezernél is több önkéntes vasutas vesz részt.
A 2018-as évben legtöbb önkéntest nyújtó HungaroControl Zrt. idén üzemlátogatással kapcsolódott be az idei programba. A Budapesti Közlekedési Vállalat szintén üzemlátogatást szervezett fővárosi szakközépiskolások, és szakgimnáziumok tanulói számára A diákok a Száva Villamos és Kocsiszínt, az M4 Járműtelepet, a ATÜI Kelenföldi Diviziót, és a Budafoki Villamos kocsiszínt nézhették meg belülről.
Néder Katalin, a PontVelem Nonprofit Kft. oktatási vezetője, önkénteseként a Palotás Gábor Általános Iskolában vállalt rendhagyó tanórát, tanulási zavarral küzdő gyerekeknek.
A tanórán az iskola valamennyi diákja, összesen száz gyerek vett részt, ahol a víz, a Fenntarthatósági Témahét másik kiemelt témája volt a tanóra anyaga.
A tornateremben összegyűlt gyerekek játékos formában ismerhették meg a víz körforgását, a kisvizek, patakok élővilágát, a vízlábnyom fogalmát, és vízfogyasztási szokásainkat.
Ezen a tanórán is szerepet kapott az interaktivitás, a víz témakörében összeállított kvízkérdésekre adott helyes válaszok után kapták a gyerekek az elismerést. A tanórán kiderült, hogy ebben az iskolában szinte minden gyereknek van kulacsa, ez igazolja az intézményben régóta folyó környezeti nevelés jótékony hatását. Ozorai Nóra tanító megerősítette, hogy a gyerekek nagyon érzékenyek és elkötelezettek a fenntarthatóság témája iránt, és elutasítják a fogyasztói társadalom következményeként megjelenő globális környezeti károkat.
Az önkéntes tanórák legfontosabb eredménye, hogy a Fenntarthatósági Témahét üzenete megérintette a gyerekeket, aktivitásuk bizonyította, hogy a projektgazda, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a szervező, a PontVelem Nonprofit Kft. elképzelése - valamennyi támogató szereplő közreműködésével - pályára állította a fenntarthatóság ügyét.