Országjárásba kezd az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére

Vágólapra másolva!
Szakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - közölte a szervezet főigazgatója az M1 műsorában.
Vágólapra másolva!

Gyuricza Csaba elmondta, teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.

Hozzátette,

Emlékeztetett rá, hogy elveszett a kalászos gabona, s azon belül a búza harmada, s a repcét is komoly károk érték.

Ugyanakkor a szabadföldi zöldségeknél, mint például a borsónál is veszteség lesz.

Összességében 100-200 milliárd forintos veszteségre kell készülni,

de egyelőre nem látni, hogy mi lesz a kukoricával, a napraforgóval, s más kultúráknál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!