Lassan már nem hír, ha egy ellenzéki politikus a magyar helyesírás szabályait megcsúfolva jelentkezik egy Facebook-poszttal vagy Instagram-bejegyzéssel. A magyar politikának azonban van egy Gyurcsány Ference, aki még arra is képes, hogy új színt vigyen az ellenzék tömeges helytelenírási őrületébe: soha senki nem mutatta be olyan rossz időzítéssel, hogy nem tud helyesen írni, mint a bukott kormányfő. Akár hiszik, akár nem,
a Demokratikus Koalíció elnöke éppen a magyarérettségi napján tudatta, hogy ellenzéki politikustársaihoz hasonlóan neki is vannak problémái a magyar nyelv szabályaival.
Gyurcsány ugyanis közösségi oldalán tolmácsolta jókívánságait az éppen a magyarérettségivel küzdő diákoknak – így:
Szoritok nektek!
Ezt üzente a bukott kormányfő a fiataloknak, akik remélhetőleg ennél valamivel jobban teljesítenek majd magyar nyelvtanból. Hogy nem elszigetelt esetről van szó, azt Gyurcsány a következő mondattal illusztrálta:
Hogy jó csavók és csajok lesztek, az nem ezen múlik
– írta lazáskodva a csávóknak. Hogy az ellenzéki politikusok mennyire nincsenek tisztában a magyar nyelv szabályaival, arról többször beszámoltunk. Bár óriási a verseny, talán Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa viszi a prímet, akinek a nyomában ott liheg Karácsony Gergely, Zugló parkolási botrányba keveredő vezetője.
Összességében – a helyesírási hibákon túl – elmondható, hogy rég született ennél gyurcsányosabb írás. A bukott kormányfő posztja nagyjából olyan benyomást kelt, mintha egy 86 éves nagypapa azt próbálná meg bebizonyítani, hogy éppen most érkezett meg a bulinegyedből. Gyurcsány ezekkel a feltűnően laza és feltűnően kedves mondatokkal örvendeztette meg az életük eddig talán legnagyobb kihívása előtt álló diákokat: