A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Egymásnak estek a nők Taktaharkányon – Szöges bot és kés is előkerült

Vágólapra másolva!
A taktaharkányi nők és a családjaik évek óta rossz viszonyban voltak. Többször össze is verekedtek korábban. Mind a két család több tagja ellen korábban is indult emiatt eljárás. Most sem történt másként.
Vágólapra másolva!

A hat nő, amikor novemberben véletlenül összetalálkoztak, azonnal egymásnak estek.

Az egyik nő a hajánál fogva rángatni kezdett egy másikat, és a fején megütötte, aztán egy kést vett elő, és azzal megszúrta.

Erre egy másik nő egy szöges bottal ütötte meg a rivális család nőtagját, aki az ütéstől összegörnyedt, de még ezután is támadt, arcon ütött és az arcát megkarmolt egy ellenfelét.

A verekedés során vascső is előkerült, amivel az egyik nő a másikat a fején, a vállán és a karján ütötte meg, de volt olyan nő is, aki ellenfele hajába kapott bele, rángatta és puszta kézzel ütötte.

Több nő verekedés közben földre esett, de ott is tovább folytatták a verekedést.

Öt nőt közérdekű munkát, egy felfüggesztett börtönt kaphat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!