Sopronban is marakodás az ellenzéknél: Karácsony Gergelyék kiszállnak, és külön indulnak

Vágólapra másolva!
Újabb megyeszékhelyen vesztek össze a kormányellenes erők, ezúttal Sopronban a Párbeszéd nem tudja támogatni az ellenzék másik része által tető alá hozott megállapodást. Emiatt több vezető ellenzéki politikus megalakította a Leghűségesebb Városért elnevezésű csoportot, amelynek az őszi önkormányzati választáson való indulását sajtótájékoztató keretében jelentették be. Jól láthatóan egyre több helyen dől be az ellenzéki összefogás.
Vágólapra másolva!

"Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője Póczik Roland és Gibicsár Imre társaságában sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az általuk létrehozott Leghűségesebb Városért elnevezésű csoport indul az őszi helyhatósági választáson" - tudósított a soproni ellenzéki politikusok tegnapi sajtótájékoztatójáról a Kisalföld. Ez azért nagy szó, mert a balliberális propagandamédia ezt nem tette meg: úgy tálalták a tegnapi történéseket, mintha a városban teljes körűen megegyeztek volna a kormányellenes erők, és közös polgármesterjelöltjük lenne. Csakhogy ez a legkevésbé sem így van.

- fogalmazott Jakál, a Párbeszéd megyei elnöke, hozzátéve, hogy a korábbi választások eddig azt bizonyították, az üres összefogások nem vezetnek sikerre, nem elég pártlogókat egymás mellé sorakoztatni, hanem tartalommal kell feltölteni azokat.

Forrás: Kisalföld

Ugyancsak sajtótájékoztatón jelentette be a többi ellenzéki párt (DK, Momentum, Jobbik, LMP és MSZP), hogy összefogtak, és közös polgármestert fognak állítani. A Kisalföldnek arra a kérdésére, ki lesz ez a személy, azt válaszolták, ezt később fogják nyilvánosságra hozni. Magyarán Debrecen és Békéscsaba után

újabb megyei jogú városban szakadt két blokkra az ellenzék, Sopron is beállt a sorba.

Mindezt úgy, hogy három hónappal az önkormányzati választást megelőzően még egyikük sem nevezett meg polgármesterjelöltet.

Vádaskodni kezdtek

2014-ben az MSZP–DK–Együtt–PM színeiben, listáról a soproni közgyűlésbe bejutó Vörös Viktor egy Facebook-hozzászólásban úgy kommentálta a soproni ellenzék helyzetét, hogy ezt nem lehet teljes körű összefogásnak nevezni, szerinte az ellenzék "kétfelé szakadásáról" van szó, amelynek során az MSZP és a Momentum a rossz oldalra állt.

Kár, mert így semmi esély nem maradt a győzelemre

-

Németh Imre, a szocialisták soproni politikusa viszont úgy látja, hogy a párbeszédes Jakál azért állt fel a tárgyalóasztaltól, mert nem volt elégedett az "ellenzék részéről" megszavazott kompenzációs listával. A Leghűségesebb Városért nevű szervezet másik vezető arcának, az ex-MSZP-s elnök Póczának is odaszúrt, szerinte jobb, hogy elváltak az útjaik vele.

A soproni ellenzék mélyrepülése a májusi európai parlamenti választást követően kezdődött meg, amikor Póczik minden országos és helyi választott tisztségéről lemondva, kilépett az MSZP-ből pártjának rossz választási eredménye miatt. Igaz, korábban is voltak jelek arra, hogy nem minden oké köreikben: 2014-ben az MSZP–DK–Együtt–PM színeiben, listáról a soproni közgyűlésbe bejutó Vörös Viktor tavaly nyár végén visszaadta mandátumát, Jakál pedig időközben a szocialista frakcióból átült a Párbeszédébe. Az elmúlt időszakban mindhárman élesen bírálták az ellenzék másik részének tevékenységét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!