Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Harminc évvel ezelőtt azért bontottuk le a falakat, hogy a németek szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek. Most harminc évvel később azért védjük Európa déli határait, hogy ők továbbra is szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek
- fogalmazott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a ZDF újságírójának azon kérdésére, hogyan magyarázza azoknak az embereknek, akik hálásak Magyarországnak a kerítések lebontása miatt, hogy most új kerítéseket építenek fel.
Idén három évtizede annak, hogy hazánk 1989. augusztus 19-én példát mutatott bátorságból, emberségből és európaiságból, amikor a kontinens kettéosztottságának megszűnését és a közös európaiság létrejöttét szorgalmazó Páneurópai Piknik alkalmából Ausztria és Magyarország pár órára megnyitották a határaikat. Ezen idő alatt több mint hatszáz keletnémet élt a lehetőséggel, hogy Magyarországról osztrák területeken keresztül az NSZK-ba jusson.
Nem félve a Szovjetunió - korábban már megtapasztalt - haragjától és az NDK reakciójától, úgy éreztük, hazánk a némaság cinkos kényelmét nem viselheti, zöld utat adtunk az NDK-állampolgároknak, ezzel elvitathatatlanul hozzájárulva az egységes Németország újbóli megvalósulásához.
A találkozó résztvevői tudták, hogy ahogyan mi, a Trianon utáni Magyarországon élő magyarok a határon túliakkal "egy kenyéren vagyunk", úgy a németeket sem lehet egy fallal szétválasztani, hiszen az erős nemzet egysége mindenek felett áll, azt semmilyen politika megosztani nem tudja.
Köszönhetően rendszerváltó honfitársaimnak, 23 éve egy olyan országban születtem, ahol nem voltam szögesdróttal körbezárva, nem kaptam arcon csapást a kommunizmus vasöklétől, és végül, de nem utolsósorban: "nem éltem nehéz éveket", mégis történelemért rajongó joghallgatóként számtalanszor gondolkodtam azon, milyen is volt akkor, 1989-ben magyarnak lenni, és milyen lehetett megélni a Páneurópai Pikniket. Felemelő! És milyen volt nap mint nap egy olyan rendszerben felébredni, ahol nem volt szólásszabadság, ahol nem lehetett szabadon utazni, és ahol a Kormány a felhatalmazását nem a néptől, hanem az erőszaktól eredeztette? Elképzelni sem tudom.
De a legfelfoghatatlanabb az az önzetlenség, bátorság és hazaszeretet, amivel a magyarok a keletnémeteket segítették, és ami ahhoz kellett, hogy az '56-os hősökhöz hasonlóan megmutassák a világnak: Magyarország nem kér a kommunizmusból, a magyarságot pedig nem lehet elnyomni.
Európaiságunk és az európai értékek mellett letett voksunk ékes bizonyítéka az, ami 1989. augusztus 19-én Sopronkőhidánál történt. Hans-Dietrich Genscher, nyugatnémet külügyminiszter szerint „Budapest példát adott emberségből", Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviselet vezetője úgy fogalmazott,
Németország sosem feledi Magyarország szerepét a német újraegyesítésben, és ezt a szellemiséget kötelességük továbbadni.
Szerinte „a történelmi eseményeket meg kell ismertetni a fiatalabb generációkkal, hogy megértsék, a szabadság nem mindig magától értetődő."
Angela Merkel a napokban a Páneurópai Piknik kapcsán – elődeihez csatlakozva – elmondta,
Németország örökké hálás lesz a magyarságnak a német egységhez való hozzájárulásért, majd augusztus 19-i soproni beszédében pedig kijelentette, sokat köszönhetnek hazánknak azért az empátiáért és segítőkészségért, amit a keletnémetek iránt tanúsítottunk.
Európa érdeke harminc éve azt kívánta, hogy nyissuk meg a határokat nyugatra, az elmúlt időszakban pedig azt, hogy zárjuk be őket dél-keleten. Magyarország déli határain felhúzott kerítés egyaránt szolgálja a német és az európai érdekeket, valamint nem kizárólag a magyarságot, hanem a teljes kontinenst hivatott megvédeni - erre utalt Orbán Viktor a fent idézett, újságírói kérdésre adott válaszában.
A tét hatalmas, ahogyan a miniszterelnök is fogalmazott: a szabadságunk és a biztonságunk múlik a megfelelő határvédelmen. Az a két elemi szükséglet, amiért földrészünk lakói évszázadokon át küzdöttek, és ami oly vonzóvá teszi szeretett kontinensünket az idegen népek számára, forog most kockán.
Az EU egyre több tagállama ébred rá, hogy a magyar megoldás az egyetlen járható út a migráció terén, azonban a racionalitás lassú győzelme félsikernek sem könyvelhető el egy megszállt Európában. A józan ész diadalát késlelteti az európai kultúra védelmezői és a bevándorláspártiak között gyakran fennálló antagonisztikus ellentét. Megdöbbenve olvasom az olyan kritikákat hazánk irányába, hogy "bezzeg '56-ban a magyarokat mások befogadták" és "bezzeg '89-ben a németeket átengedték". 1956-ban keresztény magyar emberek menekültek (elsősorban) európai országokba, míg 1989-ben németek indultak útnak németekhez.
Kulturális ellentétről és nemzetbiztonsági kockázatról szó sem esett, ellentétben a mostani helyzettel, amikor tisztázatlan hátterű, a miénkkel szöges ellentétben álló vallási, szociális és kulturális környezetből kikerülő, integrációra többségében képtelen ázsiai és afrikai migránsok árasztják el a kontinensünket.
Európa több mint egy földrész. A kultúra bölcsője, a szabadság és a béke szigete, féltett érték, amit ajándékba kaptunk születésünkkor. Olyan értékközösség, ami egyszerre alapul a keresztény tanításra, az ókori kultúrákra és a modern tudományokra. A világ azon kis százalékába tartozom, aki egész eddigi életét úgy élte, hogy a hazájában szabadon elmondhatta a véleményét, szavazhatott, nyugodt szívvel léphetett ki az utcára, nem érte diszkrimináció sem a neme, sem a vallása miatt. Nem gondolom, hogy a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező illegális bevándorlók ugyanezeket az elveket vallják, ahogy azt sem, hogy a jelenlétük mellett garantálható lenne ezen értékek maradéktalan érvényesülése a társadalomban. Éppen ezért a migráció ellen hatékonyan fel kell lépni, és megállítani.
A Páneurópai Piknik tökéletes alkalom arra, hogy az EU vezető politikusai fontos kérdéseket vitassanak meg, konszenzusra jussanak, és ezen megállapodásukkal pozitív irányba mozdítsák el Európát, ahogy tették ezt 1989-ben is.
Hétfőn Angela Merkel elismerte, hogy „új startra" van szükség a migráció kezelését illetően, valamint a cél már nem a befogadás, hanem hogy mindenki maradhasson a hazájában. Ez a kijelentés mindenképp előrelépésnek számít, de a sikertől még messze vagyunk, több európai ország továbbra sem hajlandó változtatni a bevándorláspárti hozzáállásán.
Ha az EU nem ismeri el Magyarország Kormányának migrációs politikáját, olyan métely magjait engedjük elhinteni, mely évszázadokra meghatározhatja az öreg kontinens sorsát. Hazánk harminc éve példaként járt elöl, amikor megtette az első lépést a rendszerváltás felé, jelenleg pedig irányt mutat, hogyan védhetjük meg a keresztény szabadságunkat és oldhatjuk meg az Európán eluralkodó bevándorlási krízist.
Szűcs Gábor, a Századvég Alapítvány junior elemzője
