Szijjártó Péter: Szorosabbra kell fűzni a gazdasági együttműködést Indiával

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. augusztus 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminisztert 2019. augusztus 26-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az egyre gyorsabban fejlődő ázsiai országok gazdasága nagy hatással van a nyitott magyar gazdaságra is, ezért érdemes szorosabbra fűzni az együttműködést Indiával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, Subramaniam Dzsaisankar indiai kollégájával folytatott kétoldalú megbeszélése után.
Vágólapra másolva!

A magyar diplomácia vezetője Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszterrel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy annak alapján, hogy India több ágazatban is vezető hatalomnak számít, továbbá a természeti adottságait és Magyarország versenyképes szaktudását figyelembe véve, öt fő területre fókuszálnak az együttműködés építésekor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminisztert 2019. augusztus 26-án Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

- sorolta.

A vízgazdálkodást illetően kifejtette, hogy a régióban magyar cégek a városi vízvezetékrendszerek kiépítése, a szennyvízkezelés és a víztisztítás területén tevékenykednek.

Az együttműködési lehetőségek további megvitatására októberben Budapestre látogat az indiai vízügyi miniszter

- fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra: India a világ hetedik legnagyobb gazdasága, az elmúlt években 7 százalék felett alakult a GDP-növekedése.

Az indiai vállalatok a negyedik legnagyobb ázsiai befektetői közösséget adják Magyarországon,

- közölte.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül,

tavaly 16 százalékkal nőtt, és az eddigi adatok alapján idén is tartható ez a növekedési ütem.

A tárcavezető azt is mondta, hogy Magyarország elkötelezett támogatója az EU és India közötti szabadkereskedelmi tárgyalások újraindításának, ez egyértelműen Magyarország érdekét szolgálná.

Arról is beszélt, hogy a két ország szorosan együttműködik az ENSZ-ben. A világszervezet reformra szorul, működését hatékonyabbá, gyorsabbá és modernebbé kell tenni, és ahol az elképzeléseik találkoznak, ott a jövőben is együttműködik Magyarország és India - mutatott rá.

Hozzátette:

Közölte: Magyarország 200 ösztöndíjat ad évente indiai hallgatóknak itteni felsőfokú tanulmányok végzésére.

Az indiai külügyminiszter kiemelte: Magyarország versenyképessége és a befektetőknek kedvező környezet

hasznos partnerré teszi az országot, amellyel India kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítására törekszik.

Felhívta rá a figyelmet, hogy megbeszélésükön szó volt politikai kérdésekről, a V4-ről, az EU-ról, továbbá az együttműködésről az oktatás, a turizmus és a tudomány területén is.

Úgy vélte,

Újságírói érdeklődésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta: minden kereskedelmi háború rossz hír, Magyarország legfontosabb exportpiacai pedig az EU, az Egyesült Államok és Kína, ezért

a kereskedelmi viták lezárásában nagyon is érdekelt Magyarország.

Újabb újságírói kérdésre válaszolva közölte: méltatlan, hogy miközben vezető pozíciókat betöltő nyugat-európai mobilvállalatok előszeretettel dolgoznak a Huawei-jel, a közép-európai kormányokat számon kérik emiatt.

Ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta,

A sajtótájékoztató előtt a két miniszter megállapodást írt alá a két ország közötti kulturális csereprogramról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!