A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Egy komáromi általános iskolánál nyúlt bele egy kislány nadrágjába

Vágólapra másolva!
Hamar elfogták a pedofil férfit, akit szexuális kényszerítéssel és szeméremsértéssel gyanúsítanak. A 21 éves komáromi férfi a fiatal lány szájára tette a kezét, és akarata ellenére belenyúlt a nadrágjába. A kislánynak sikerült elfutnia, a támadó pedig elmenekült.
Vágólapra másolva!

A rendőrök rövid időn belül azonosították, és két nappal később elfogták a férfit. Mint kiderült, nem ez az első hasonló esete,

júniusban az utcán odament egy másik kis lányhoz, akit megfogdosott.


A férfi a kihallgatáson mindent beismert, sőt

három hasonló bűncselekményéről is beszélt a rendőröknek,

Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!