Sportkomplexumot kapott a miskolci Lévay József református gimnázium
![LÉVAY József](https://cdn.origo.hu/2023/12/IRXXqwecT3Mm4iKVEZ43ajhrr_l7dGvZZaJupS01zRE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkOGY5OTJmZGEzNTRhOGU4NmYxYWZiZGRhNzMxMjc1.webp)
A rendezvény istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Balog Zoltán református lelkipásztor, volt miniszter.
A tanévnyitón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta:
a reformátusok sokat tettek a hazáért, a nemzetért, Miskolcon is számtalan tett fűződik az egyházhoz, annak kimagasló személyiségeihez.
Felhívta a figyelmet arra, hogy
tanulás, oktatás nélkül nincs előrelépés.
Ennek is köszönhető, hogy az országban több mint 800 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben - tette hozzá.
Gulyás Gergely elmondta,
a kormány újabb lehetőségek megnyitását tervezi a családoknak, az egyházaknak, a gazdasági és kulturális élet szereplőinek az előrelépéshez.
Magyarország, Miskolc és a református egyház egyaránt közösségben gondolkodik, itt és most ezzel a beruházással is ez valósult meg, a térség a reformátusok nélkül szegényebb lenne - fogalmazott.
Ámbrám Tibor, az intézmény igazgatója azt mondta:
a beruházáshoz 810 millió forintot nyertek uniós pályázaton, míg az állami támogatás egyedi kormánydöntés alapján másfél milliárd forint volt.
A létesítmény teljes mértékben illeszkedik Miskolc belvárosának fejlesztési tervéhez, a tornacsarnok és az uszoda műemléki környezetű városképbe történő illeszkedését a tervezők és a megrendelő Miskolc főépítészével egyeztette. A sportközpontot tanítási időn kívül a miskolciak is használhatják.