Körülbelül 95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ez körülbelül négyszázezer embert jelent
– közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyereket. Magyarországon ugyanis saját tulajdonú házban szeretnek élni az emberek.
Tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek,
a kétgyerekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték. Az államtitkár szerint ezek tovább növelik majd a csok népszerűségét.
A gyed maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek. Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást.
Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt,
a csok segíti az országon belüli mobilitást,
de a falusi csoknak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.