Kulcsszerepben Karácsony szövetségeseinek strómanja

Karácsony Gergely, Lackner Csaba kispesti MSZP-s politikus
Vágólapra másolva!
Somogyi Lászlóné kispesti önkormányzati képviselő férje az egyik olyan üzletember, aki sűrűn felbukkan az önkormányzat környékén. Kránitz Krisztián, a kerületi vagyonkezelő vezetőjének bukásával azonban Somogyi László élete is nehezebbé vált, a vállalkozó kétségbe esett a hírtől, hogy „Krinyó" már nem lesz ott a következő testületben. Somogyi a közelmúltban számos fenyegetést kapott. Egy, a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből pedig további információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek az önkormányzati beruházások környékén. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
Vágólapra másolva!

„Mi a f...sz lesz most velem, hogy a Krisztián kiesett?" – Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint Somogyi László vállalkozó így reagált arra, hogy Kránitz Krisztiánt nem indítja el az ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választáson. A Magyar Nemzet korában már bemutatott egy olyan beszélgetést, amely alapján Kránitznak, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójának egy projektből visszaadtak 12 millió forintot, ami Somogyi László ötlete volt, hogy a későbbiekben is „kapjon munkát". Kránitz partvonalra kerülésével szintén foglalkozott a lap, a politikust Burány Sándor országgyűlési képviselő szavaztatta ki az őszi önkormányzati választás jelöltjei közül.

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken főként Lackner Csaba, a XIX. kerületi polgármester,

Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

A beszélgetésekben felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok.

Összefonódások

Számos beszélgetésben felbukkan Somogyi László neve, egyeseken a hangja is. A vállalkozó Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselő férje, papíron egyetlen építőipari cége van: az Anildia Kft.. Érdekesség, hogy az október 13-i választáson az ellenzéki összefogás színeiben elinduló Somogyi Lászlóné korábban a hivatalos leveleit esetenként a céghez tartozó anildia@freemail.hu e-mail-címről küldte el. Ez azért problémás, mert az Anildia számos kerületi közbeszerzésnél bukkan fel nyertesként, pályázóként vagy alvállalkozóként, Somogyinét pedig rendszeresen támadják az összefonódás miatt, azonban a helyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei szerint

Gajda Péter MSZP-s polgármester több alkalommal is megvédte.

Somogyiné egyébként 2014-ig tulajdonos volt a cégben, és vélhetően a politikai támadások kivédésének érdekében lépett ki abból és adta át részesedését férjének. A levelezőfiók már nem létezik.

Az egyik beszélgetés során Lackner érdekes információt kottyantott el Somogyi László vállalkozóról:

A megfogalmazás azért különös, mert ezt a projektet nem az Anildia vitte, hanem egy másik cég: a Compassion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – tudható meg az önkormányzat honlapján a projekt részleteit tartalmazó dokumentumokból. Arra vonatkozó információt nem találni, hogy az Anildia bármilyen formában is részt venne alvállalkozóként a projektben, de az biztos, hogy a közbeszerzésen versenytársként elindult az Anildia is. A Compassion részéről 2019. június 6-án Eckert József ügyvezető írta alá a szerződést, amely alapján az egészségügyi intézet auláját újítják fel.

A megbízás összege több mint 211 millió forint volt.

A Compassion 2013 óta tizenegy nagy értékű közbeszerzést nyert el, mindet a szocialista vezetésű XIX. kerületi önkormányzattól vagy a polgármesteri hivataltól, ezek közül tízet 2015 szeptembere után. A munkák összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.

A Magyar Nemzet megkeresett több alvállalkozót, akik korábbi projekteken bedolgoztak a Compassionnek, de

olyannal még nem találkoztak, aki személyesen látta volna a cég ügyvezetőjét, Eckert Józsefet.

Amikor a lap egy elérhetőséget kért a Compassionhöz a Hamvas Irodaházban, akkor meglepetésükre Somogyi László nevét és telefonszámát kapták meg. A vállalkozó rendszeresen felbukkan a Compassion által kivitelezett projektek helyszínein. A hangfelvételekről tudják, hogy a kispesti egészségügyi intézet aulájának felújításával kapcsolatos megbeszéléseken is ő képviselte a kivitelezőket, amikor Gajda Péter polgármesterrel és a többiekkel beszélték át a teendőket.

Zsarolás

Somogyi és Somogyiné, Kránitz, Lackner és Gajda Péter évente együtt járnak el síelni. A hanganyagok tanúsága szerint a legutóbbi alkalommal elszabadultak az indulatok,

– mondta Lackner. A képviselő elmeséli a felvételeken, hogy a vagyonkezelő igazgatójának barátnője – aki a hangfelvételek szerint időközben a jegyese lett – leköpte Somogyit, és azt mondta neki, hogy

A nő Gajda Pétert és Lacknert is megfenyegette:

„azért vagytok még életben, mert rólatok nem beszélek, nem dalolászok" – mesélte Lackner,

amelyre a felvételen egy korábbi XX. kerületi MSZP-s politikus úgy reagált: felháborító, hogy a nő megfenyegette a „képviselőtársakat", és ezek után

„el kellett volna ásni Ausztriában".

A hanganyagok alapján már Kránitz megbuktatása előtt gyűlt a feszültség a társaságban, és a Vaműsz igazgatójának kiesése tovább növelte azt.

Kránitz barátnője mellett a hanganyagok szerint „Krinyó" egyik ismerőse is megfenyegette a vállalkozót. O. egy ingatlan adásvétele kapcsán összeveszett a polgármesterrel, és „Somogyi Lacit megfenyegette, hogy ha ilyen meg olyan szituban neki nem ad pénzt, fel fogja nyomni, hogy Somogyi ide meg oda tejel" – elevenítette fel Lackner egy zsarolás történetét.

Somogyi Lászlónak és Somogyi Lászlónénak elküldte kérdéseit a Magyar Nemzet, de egyelőre nem válaszoltak. Somogyi Lászlót telefonon is próbálták utolérni, egy, a vállalkozóéhoz megszólalásig hasonlító hangú férfi azonban letagadta, hogy ő Somogyi László lenne, majd bontotta a vonalat.

Akit nem fizettek ki

A lapot a hangfelvételektől függetlenül egy vállalkozó is megkereste, aki ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, ám a hatósághoz beadott írásában nevesíti Lacknert és Somogyit is. K. G. arról számolt be a hatóságoknak, hogy az Almavirág tér 2015 végi felújítása

19 millió forintjába került a kispesti adófizetőknek, ám a valós munkák csak kevesebb mint 14 millió forintot kóstáltak.

A férfi azért tud minderről, mert a projektben ő volt a kivitelező, ám csak alvállalkozóként, a közbeszerzést ugyanis a Bau-gép 2000 Kft. nyerte. A vállalkozó az elvégzett munkákról Lackner Csabával, Somogyi Lászlóval és Somogyi Lászlónéval egyeztetett.

A konfliktust végül az okozta, hogy 1,7 millió forintnyi pótmunka keletkezett, amelyet a Bau-gép 2000 vezetője kifizetett Somogyi Lászlónak, ám a vállalkozó azt már nem adta tovább K. G.-nek – áll a feljelentésben, amely szerint

Lackner Csaba kétmillió forintot tett zsebre a projektből.

A Magyar Nemzetnek átadott számlák bizonyítják azt, hogy K. G. több olyan projektben is részt vett, amely a kispesti önkormányzathoz köthető. Az Almavirág tér felújításán kívül még a kispesti piac átépítésénél is alvállalkozóként szerződtették, valamint más munkái is voltak. A vállalkozót megkérdezték Eckert Józsefről is, azt válaszolta, hogy bizonyos projektekben bedolgozott a Compassionnek, ám Eckertet ő sem látta soha, csak Somogyival egyeztetett a cég projektjeiről.

A vállalkozó által elmondottakból és az átadott dokumentumokból az derül ki, hogy a közbeszerzéseken nyertes cégek úgy húznak extra profitot, hogy kiadják a munkát egy alvállalkozónak, majd az tovább adja egy másik alvállalkozónak – egyre olcsóbban, mivel

alapból túláraznak bizonyos munkákat.

A legtöbb esetben a valós kivitelező és a pályázat nyertese közé beiktatnak legalább egy céget, de előfordult, hogy kettőt is. Ezeket a cégeket Somogyi László informálisan mozgatja, többnyire a tendereken is együtt indulnak. Az Anildia és a Compassion mellett tipikusan ilyen cég az M-Bond Kft., de vannak továbbiak is – mesélte a vállalkozó, aki ezeket az információkat a hatóságokkal is megosztotta. Az M-Bond Kft.-nek a VIII. kerületi József körút 69. szám alatt van székhelye, csakúgy, mint az Opten adatbázisa szerint több ezer jelenleg is működő vagy már felszámolt cégnek. A lapnak nyilatkozó vállalkozó szerint

az itt található vállalkozások közül többet is Somogyi mozgat.

K. G. a túlárazásokra számos példát említett, ezek egyike a kispesti piac mosdóinak 2015-ös felújítása volt, amelyre nyolc és fél millió forintot kapott a kispesti önkormányzattól a nyertes vállalkozó. A valós munkákat azonban továbbpasszolta K. G. cégének, aki nagyjából fele ennyiért végezte el a felújítást.

A Magyar Nemzet megkereste a BRFK sajtóosztályát, megkapták-e a feljelentést. A dokumentum 2019. augusztus 26-án érkezett meg a Központi Nyomozó Főügyészségtől, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el. Miután ez megtörtént, a BRFK gazdasági vesztegetés elfogadása bűntett miatt 2019. szeptember 24-én nyomozást rendelt el, amely jelenleg is folyamatban van.

A feljelentést tevő vállalkozó a kérdésre, miszerint a 2015 végén történt eset miatt miért három és fél évvel később tett feljelentést és kereste meg a lapot, azt válaszolta, hogy éveken át próbálta visszaszerezni a pénzét, neki az az 1,7 millió forintos veszteség a csődöt jelentette. Mint mondta, abban reménykedett, hogy „a választások közeledtével a hatóságok és a közvélemény figyelme is jobban ráterelődik az ügyre".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!