Agrárminiszter: 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek

Beekeeper at work Brandenburg BEEKEEPING HONEY brb beekeepers ZB Ibn nature insects business AGRICULTURE bees ENVIRONMENT POLITICS animals
méz 
Íme a legnagyobb mézexportáló országok – galéria
4, Németország: 145,6 millió dollár – a természetes méz exportjának 6,2 százaléka származik az Európai Unió legnépesebb országából.
Vágólapra másolva!
A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn. Jövőre 1000 forintra emelik a beporzási támogatást, illetve a méhészek számára elérhető forrás 998,5 millió forintra bővül.
Vágólapra másolva!

Nagy István a magyar méhészek XI. világtalálkozóján azt mondta, hogy

a magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba.

Hangsúlyozta, hogy a méhek által végzett beporzás nélkül a biológiai sokszínűség kerülne veszélybe. Erre tekintettel a kormány ebben az évben bevezette a beporzási támogatást, amelynek összege méhcsaládonként 500 forint volt.

Jövőre ezt a támogatást 1000 forintra emelik

- tette hozzá Nagy István. A 25 százalékos emelés azt jelenti - mondta -, hogy a méhészek számára elérhető forrás 998,5 millió forintra bővül.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Patrick Pleul

Nagy István beszélt arról is, hogy

az Európai Unión kívüli országokból, főként Kínából érkező méz gyakran gyengébb minőségű.

A magasabb technológiai színvonalon és magasabb élelmiszer-biztonsági feltételek mellett termelő tagállami méhészek nehezen állják az árversenyt, aminek hosszabb távon az lehet a következménye, hogy piaci alapon egyre kevésbé lesz fenntartható a méhészeti tevékenység.

Az agrárminiszter kiemelte, hogy a méhészet gazdaságosságának csökkenése miatt egyre kevésbé választják a fiatalok a méhészkedést. Ezzel nem az a legnagyobb probléma, hogy 30 000 tonna méz helyett csak 15 000 tonna termelődik, hanem a méhcsaládok csökkenésével elmaradhat a beporzás, aminek már nemzetgazdasági következménye lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!