Most már elismeri Karácsony, hogy Lackner Csaba van a botrányos felvételen

KARÁCSONY Gergely; HORVÁTH Csaba
Budapest, 2019. február 3. A baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztásának győztese, Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje (b) és Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje (j) a Villányi úti Konferenciaközpontban tartott sajtótájékoztatón 2019. február 3-án. Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba 6535 szavazatot kapott. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy hónappal az önkormányzati választás után Karácsony Gergely elismerte, hogy a szocialista Lackner Csaba szerepelt a nyilvánosságra került felvételeken. Ez azért új, mert a kampányban még nem akarta felismerni a kokainozó és korrupcióról beszélő politikust, úgy sem, hogy fotókat mutattak róla az egyik sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

"Az biztos, hogy Lackner Csaba nem tagja annak a politikai közösségnek, amelynek mi is a tagjai vagyunk. Nagyon helyesen az MSZP kizárta tagjai közül. Kiderült, olyan vádakkal illette őt az élet, amelyek megalapozottnak bizonyultak. Úgyhogy nincs helye a mi közösségünkben, a többit pedig rábízom a helyi politikusokra. Most már világosan látunk az ügyben."

Karácsony Gergely tegnap így válaszolt a HírTv-nek a kispesti szocialisták korrupciós ügyét firtató kérdésére, ezzel pedig elismerte, hogy a napvilágra került felvételeken valóban Lackner Csaba, kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerepelt.

Ez azért új, mert az önkormányzati választás kampányában még nem ismerte fel a szocialista politikust. "Én ezt a fiatalembert nem ismerem, Gajda Pétert viszont jól ismerem, és ő azt mondta, hogy nem ismerte fel Lackner Csabát a felvételen, sem a hanganyagot." - ezt mondta hat nappal a voksolás előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikusnak akkor két fényképet is megmutattak Lacknerről: az egyik a hivatalos fotója volt az önkormányzat honlapjáról, a másik pedig egy kivágott fotó volt a sajtóban bemutatott felvételről. Karácsony ekkor még úgy reagált, hogy "nagyon nagy a hasonlóság a két képen."

Mint ismert, október 13-a után a balliberális politikusok elkezdtek kitárulkozni, egyre többen ismerték el, hogy valami nincs rendben a történettel, és egyre többüknek sikerült Lacknert azonosítani a felvételeken. Karácsony mostani mondatai azonban egyértelműen fordulatot hoztak az ügyben:

a balliberális elit a legmagasabb szinten ismerte el a kispesti szocialistákkal szemben felmerült vádakat.

Budapest, 2019. február 3. A baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztásának győztese, Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje (b) és Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje (j) a Villányi úti Konferenciaközpontban tartott sajtótájékoztatón 2019. február 3-án. Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba 6535 szavazatot kapott. MTI/Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Nincs összhang

Karácsony megnyilvánulása azért is érdekes, mert a minap párttársa, Tordai Bence teljesen másképp vélekedett. A Párbeszéd parlamenti képviselője az érintett szocialista politikusokat mosdatva úgy fogalmazott az Azonnalinak, hogy "az, hogy valaki elkezd bekokózva szájalni, az nem perdöntő bizonyíték, úgyhogy kezeljük inkább a helyén." Bár a portál nem is kérdezett rá, Tordai önszántából elkezdte mentegetni Gajda Péter polgármestert: kijelentette, vele kapcsolatban "semmilyen konkrét gyanú nem merült fel." Gajda egyébként úgy lett a korrupciós botrány egyik kulcsfigurája, hogy Lackner több, rá nézve terhelő állítást tett: többek között azt mondta róla, hogy

  • feltehetően ez lesz az utolsó ciklusa, mert neki már "megvan" az a pénz, amiből nyugodt életet élhet;
  • a nem tiszta úton megszerzett pénzét ingatlanokba fekteti, valamint
  • hárommillió forint visszacsurgatott pénzt fogadott el egy külső vállalkozástól az egyik önkormányzati mutyi után.

Emlékezetes,

Karácsony több korábbi nyilatkozatában barátjának nevezte Gajdát.

Tordaihoz hasonlóan Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési frakciójának a tagja is arra az álláspontra helyezkedett, hogy Lackner beszámíthatatlan állapotban fecserészett, éppen ezért nem kell komolyan venni szavait.

Az MSZP-ben sincs összhang a Lackner- és Gajda-ügy megítélése kapcsán, hiszen bár a párt kizárta soraiból Lacknert, Ujhelyi tegnap kreálmánynak nevezte az ügyet. Hogy teljes legyen a kavar, a szocialista többségű kispesti önkormányzat újra bizottsági pozícióba rakta Lacknert, aki így a szociális és lakásügyi bizottság alelnöke lett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!