Kásler Miklós: Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakításának támogatásaira
![KÁSLER Miklós](https://cdn.origo.hu/2023/12/VRU-y2HWktNEiemK_pBqR-P1HHfRoFxlNVEZb6biDcA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZjk4YmU1NzM4ZDQ1NWY4OTdjODVkNDkwYWEwNzcz.webp)
Kásler Miklós a témában tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családokkal, sokféleképpen támogatja őket. Hozzátette, hogy a szülés élménye mind az anya, mind a gyermek számára meghatározó, ezért indították el a családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázatot.
A miniszter emlékeztetett, hogy
a programot 10 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, ebből tavaly 6,4 milliárdot 44 kórház között már kiosztottak.
A pályázat második ütemében idén 1,4 milliárdra, míg 2020-ban további 2 milliárd forintra pályázhatnak olyan közfinanszírozott kórházak,
amelyek szülészeti, illetve koraszülött intenzív ellátást nyújtanak.
A miniszter tájékoztatása szerint az elnyert forrást infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre lehet fordítani azzal a megkötéssel, hogy a fejlesztéseken túl olyan szakemberek képzését is vállalják az intézmények, akik
a szülést megelőző időszakban, a szülésnél és azt követően is a legkülönbözőbb segítséget tudják nyújtani.
Az infrastrukturális átalakítások irányulhatnak például a szülőszobák és a hozzájuk tartozó vizesblokkok átalakítására, alternatív szüléskísérésre alkalmas helyiségek kialakítására vagy multifunkciós szülőágyak, szülőkádak beszerzésére.