A diaszpóra magyarsága azonos súlyú a Kárpát-medence magyarsága mellett

SEMJÉN Zsolt
Budapest, 2019. november 14. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felszólal a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A diaszpóra magyarsága 2010 óta azonos súlyú és azonos méltóságú nemzetrész a Kárpát-medence magyarsága mellett - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Semjén Zsolt azt mondta,

a szocializmus időszakában még ellenségként tekintettek az emigrációban élő magyarokra, 1990-2010 között pedig "mostohagyerek" volt a diaszpóra magyarsága.

Nem foglalkoztak a diaszpórát érintő kérdésekkel, e közösség súlya nem jelent meg kellőképpen a többi magyar nemzetrész mellett.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felszólal a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

2010 óta a diaszpóra magyarsága azonos súlyú és azonos méltóságú nemzetrész a Kárpát-medence magyar nemzetrészei mellett - fogalmazott Semjén Zsolt.

Kitért arra, nemcsak a Magyar Állandó Értekezleten vesznek részt a diaszpóra képviselői, hanem

speciálisan az ő igényeiknek megfelelően létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot is, és számtalan programot indítottak el.

Semjén Zsolt szerint nagyon nagy munkát végeztek el, hiszen 1990 előtt a diaszpóra magyar szervezetei még emigrációs magyar szervezetek voltak, azok "minden értékével és minden fájdalmával".

Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár érkezik a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésére a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

1990 után az emigráció véget ért, hiszen nemcsak mindenki hazajöhet, hanem 2010 óta mindenkit szeretettel is látnak Magyarországon. Sikerült az emigráció szervezeteiből olyan magyar tömörüléseket létrehozni a diaszpórában, ami minden magyar otthona - mondta Semjén Zsolt.

Beszámolt arról is, hogy

mostanra 1,1 millió az új honosított magyar állampolgárok száma,

akik megkapták vagy visszakapták az állampolgárságot.

A diaszpóra magyarsága nemcsak a parlamenti választásokon, hanem az európai parlamenti választásokon is részt vehet. Mindazon magyarok, akiknek nincs európai uniós lakcíme, voksolhattak az EP-választáson, és

ezzel is megtestesülhetett a nemzet egysége a magyar delegációban

- közölte.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a diaszpóra magyarságának azért, hogy mindig kiálltak Magyarország és a magyarság mellett, akkor is, amikor ez nem volt könnyű.

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én. Mellette Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén tartott sajtótájékoztatón Semjén Zsolt bejelentette,

új ösztöndíj-program indul

a Stipendium Hungaricum program kiterjesztésével, amelynek célja, hogy a diaszpóra magyarságának többedik generációja itthoni egyetemeken folytasson tanulmányokat.

Semjén Zsolt elmondta, a vonatkozó javaslat hamarosan a kormány elé kerül, és annak anyagi vonzatát teljes körűen biztosítani fogják.

A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is:

folyamatban van az emigrációs és diaszpóra központ kialakítása,

ahol többek között a Mikes-program keretében hazahozott értékeket, levéltári anyagokat gyűjtik össze és mutatják be az érdeklődőknek. Eddig közel négyszáz ládányi könyvtári és levéltári anyag érkezett Magyarországra - jelezte.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta, hogy az idei évben a világ 32 országából közel száz szervezet képviselője van jelen a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!