Javulnak a tüdődaganatos betegek túlélési esélyei

ImageJ=1.47v
unit=um
A képen látható tüdődaganat az emésztőrendszerre jellemző sajátosságokat mutat
Vágólapra másolva!
Az új terápiák eredményeként javult a tüdődaganatos betegek túlélési aránya - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1-en. 
Vágólapra másolva!

Hozzátette:

a tüdődaganatosak száma a férfiak közt egyértelműen csökken,

míg a nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg, ez pedig összességében lassú csökkenést jelent.

A változásért el kellene érni, hogy a nők körében a hetvenes évektől elterjedt dohányzási tendencia megforduljon - hangsúlyozta az államtitkár.

Elmondta: tavaly a kormány 24 milliárd forintot költött tüdődaganattal összefüggő ellátásokra, ebből körülbelül 9 milliárd forintot fekvőbeteg-ellátására fordítottak, továbbá megközelítőleg 11 milliárd jutott az úgynevezett tételes gyógyszerekre, amelyekből egy beteg éves kezelése akár egymillió forintba is kerülhet.

Horváth Ildikó kiemelte: a magas kockázatúaknál, vagyis azoknál, akik legalább 30 évig napi egy doboz cigarettát elszívtak és 50-55 év felettiek, érdemes szűrni a tüdődaganatos megbetegedést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!