Az ellenzék jó ideje nem tud politikai értelemben úgymond labdába rúgni a kormánypártok mellett, az ebből adódó frusztrációjuk pedig időről időre felszínre tör, többnyire gyűlöletkeltő megnyilvánulások formájában. Mint emlékezetes, Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő azzal próbálta hergelni az ellenzéki szimpatizánsokat, hogy élő adásban patkányozta le a Fidesz mintegy hárommillió szavazóját. A dolog egyértelműen a visszájára sült el, hiszen az emberek hatalmas többsége elítélte az uszító megjegyzést, ami miatt a szocialisták – kampányolás helyett – védekezésre kényszerültek a választási finisben. Bár sok esély nem mutatkozott rá, hogy Bangónét felül lehet múlni ebben a tekintetben, az európai parlamenti választás napján jelt adott magáról a hvg kisújságírója, aki ennél is tovább ment.
„Vigyél magaddal még egy embert! Hátha leszakad a híd!” – írta közösségi oldalán vasárnap közzétett, saját gyártású képére, amelyen a tavaly márciusi Békemenet résztvevői láthatóak, amint a Margit hídon sétálnak. Szellemeskedve a következő szöveget társította a képhez: „Jók ezek az utolsó pillanatra hagyott mozgósító üzenetek, csak kicsit kell rajtuk változtatni.” Ebből két dolog következik:
Itt olvashatja el az uszító posztot:
A személyes hazugságával is lebukott Szauer Péter lapját ismerve feltehetően (legalábbis egyelőre) semmilyen következménye nem lesz a több százezer magyar halálával viccelődő bejegyzésnek. Ha tippelnünk kellene, akkor az önkormányzati választások végéig a kisújságíró megint haladékot fog kapni. Mint ahogy a szocialista párton belül sem szankcionálták Bangóné patkányozását, aki így újult erővel tudott bekapcsolódni a kampány véghajrájába.
Az álhíreivel gyakran lebukó hvg Botka Lászlótól Vona Gáborig minden ellenzéki politikushoz törleszkedő kisújságírója legutóbb azzal igyekezett felhívni magára a figyelmet, hogy Leninként pózolt a tavaly decemberi ellenzéki tüntetésen. Ismertségét pedig azzal alapozta meg, hogy a balliberális szellemi holdudvarból elsőként hízelgett az antiszemita Vona Gábornak egy „nagyinterjú” keretében. Tavaly egyébként szexuális erőszakkal fenyegette meg az Origo minden munkatársát, mert egyik cikkünkön felhúzta magát.