Nagyszabású hadgyakorlaton vesznek részt a magyar katonák

Capable Logistician 2015 Magyar Honvédség Honvédelem Katona Magyar Katona Tank T72 Magyar Honvédség Honvédelem
Kiválóan vizsgáztak mind a magyar, mind a szövetséges katonák a Capable Logistician 2015 gyakorlat június 18-ai VIP-napján várpalotán. A látványos dinamikus bemutatót a köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök is megtekintette.
Vágólapra másolva!
Négyezer katona részvételével, valamint több száz technikai eszköz és negyven helikopter támogatásával elkezdődtek a nyári hadgyakorlatok Magyarországon. A katonák ilyenkor szereznek tapasztalatot többek között a honvédség új eszközeiről is. 
Vágólapra másolva!

Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség dandártábornoka pénteken az M1-nek azt mondta, öt nemzetközi gyakorlat van, amelyekben többek között

a különleges műveletiek, a tüzérség és a konvojkíséret vesz részt.

A gyakorlatok célja a honvédség képességének növelése, mert a Magyar Honvédség a magyar állampolgárok biztonságának alapja, ezért fontos, hogy jól felszerelt és képzett, az ország érdekeit szolgáló haderő legyen - emelte ki.

Illusztráció Fotó: Polyak Attila - Origo

Hozzáfűzte,

hamarosan új, korszerűbb technikai eszközök érkeznek.

Ahhoz, hogy ezeket ki lehessen használni, fontos, hogy a honvédség már az eszközök megérkezése előtt is tapasztalatot szerezhessen ezek kezelésében.

Sándor Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a hadgyakorlatok a NATO képességfejlesztéséhez is hozzájárulnak. Magyarország mellett Bulgária, Románia, Horvátország, Görögország és Észak-Macedónia is hadgyakorlatokat tart - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!