A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Annak a budapesti múzeumnak a raktárából lopott, ahol dolgozott

Vágólapra másolva!
Két évre ítélte a bíróság azt a főmuzeológust, aki műtárgyakat sikkasztott el a vád szerint. Az ítéletet négy évre felfüggesztették. Az indoklás szerint mindezt folytatólagosan és üzletszerűen tette. A bíróság helyt adott a polgári jogi igénynek is, és több mint 2,5 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.
Vágólapra másolva!

A volt főmuzeológus egy budapesti múzeum raktárából 2016 őszétől 2017 októberéig

húsz kisplasztikát, hetvenhárom metszetet és ötvenhat festményt lopott el tulajdonított el a rábízott gyűjteményből.

Ezek a műtárgyak 20. századi művészek alkotásai, de voltak köztük ismert és ismeretlen művészek 18. és 19. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is.

A műtárgyakat egy VII. kerületi régiségboltba vitte, ahol legalább 3,1 millió forint kapott. Az összesen mintegy 30 millió forint értékű alkotásokat - egy kisplasztika kivételével - a rendőrség megtalálta, lefoglalta és visszaszolgáltatta a múzeumnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!