Térfigyelő kamera miatt kapott komoly bírságot egy kaposvári autós

piros lámpa
bírság
rendőr
térfigyelő kamera
Vágólapra másolva!
A tilos jelzés ellenére hajtott át egy kereszteződésen Kaposváron egy autós, de pechjére mindezt felvette egy térfigyelő kamera.
Vágólapra másolva!

Térfigyelő kamera rögzítette, ahogy egy sofőr a tiltó jelzés ellenére halad át a kereszteződésen Kaposvár egyik legforgalmasabb utcáján január 10-én délelőtt - írja a police.hu. A kamerafelvétel alapján a rendőrök a szabálysértőt intézkedés alá vonták, vele szemben

a helyszínen 50.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság célja a balesetveszélyes közlekedési jogsértések elleni hatékonyabb fellépés.

A szabálytalan kaposvári autósról készült kamerafelvétel. Forrás: police.hu

– Mindenki találkozott már olyan autóssal vagy motorossal, aki a sávok között cikázva, mások elé irányjelző nélkül bevágva, fél kézzel mobiltelefont tartva, esetleg piros lámpánál áthajtva idézett elő balesetveszélyes szituációt – írja honlapján a rendőrség.

Az egyértelmű rendőri jelzéssel ellátott járművekkel a hasonló, mások életét is veszélybe sodró sofőröket kevésbé lehet kiszűrni a forgalomból, a szabályokat jellemzően csak addig tartják be, amíg a rendőrök látókörében vannak.

Mint írják, a balesetek megelőzése érdekében a rendőrség kombináltan alkalmazza a civil, és a megkülönböztetett jelzéssel ellátott szolgálati gépjárműveket, valamint a közlekedési szabálysértések kiszűrésére alkalmas térfigyelő kamerák felvételeit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!