Sajtóinformációk szerint
az említett iráni állampolgárok bírósági felülvizsgálatot, továbbá azonnali jogvédelmet kezdeményeztek
a szóban forgó intézkedéssel szemben, egyikük képviseletét pedig az amerikai milliárdoshoz, Soros Györgyhöz köthető Magyar Helsinki Bizottság látja el. A Századvég megvizsgálta a magyar lakosság véleményét a karantén szabályait megszegő külföldi állampolgárokkal szemben foganatosított intézkedésekről.
A kutatásból kiderül, hogy
a megkérdezettek 85 százaléka egyetért az említett szabályokat figyelmen kívül hagyó külföldiek kiutasításával,
és csupán 13 százaléka nem tartja szükségesnek ezt a lépést.
A politikai önbesorolás mentén sem tapasztalhatók jelentős eltérések a kiutasítás indokoltsága kapcsán. A baloldali szavazók 80, valamint a középen állók 83 százaléka szükségesnek tartja a járványügyi szabályokat megszegő külföldi állampolgárok kiutasítását, míg a 18, illetve 16 százalékuk ezt nem látja indokoltnak. A jobboldali választók tekintetében ez az arány 90, illetve 8 százalék.
Évek óta megfigyelhető jelenség, hogy bizonyos külföldről finanszírozott NGO-k meghatározó közéleti kérdésekben a magyar társadalom értékrendjével és elvárásaival ellentétes álláspontra helyezkednek, amely alól a koronavírus-járvánnyal összefüggő biztonsági intézkedések sem képeznek kivételt.