Miért választotta az ápolói pályát?
Már gyerekkoromtól kezdve az orvosi pálya, és azon belül a traumatológia érdekelt. Ahogy egyre többet tudtam meg az egészségügyről, elkezdtem segédápolóként dolgozni egy kórházban, és kikristályosodott, hogy az egészségügyi pályák közül az ápolás áll a legközelebb hozzám.
Nem így készültem eredendően, de aztán az idő múlásával világossá vált, hogy az én utam az ápolás.
Hogyan képzeljük el egy napját?
12 órás műszakokban dolgozunk, vagy nappal, vagy éjszaka. Egészségügyi mércével mérve meglehetősen későn kezdődik a napunk, reggel nyolc órakor. Az éjszakás műszak nem szokott olyan sűrű lenni, mint a nappalos. Éjszaka az adminisztratív és karbantartási feladat sok esetben több, de akkor is érkeznek betegek. Ahol én dolgozom, a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályának ambulanciája. Ott legalább 80-100 beteget ellátunk.
Hogyan tudja ezt a terhelést összeegyeztetni a magánéletével?
A személyiségemhez és habitusomhoz közelebb áll ez a munka, mintha hétfőtől péntekig dolgoznék. Persze én sem dolgozom a hét minden napján, heti három-négy műszakot jelent ez a gyakorlatban. Mivel 2,5 éves a kisfiam, így heti egy-két műszakot szoktam vinni, de a mostani helyzetben, mivel nincsen bölcsőde, és a szüleimnél sem lehet a gyerek, így itthon vagyok. Mivel tehát nem vagyok ott folyamatosan, így a magánéletemmel is összhangba hozható ez a munka.
Ön szerint megéri-e ebben az egészségügyi rendszerben dolgozni, nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta?
Én nagyon szeretem a magyar egészségügyet, és nem mennék el magánellátóhoz dolgozni.
A színe-java az egészségügyi ellátásnak a társadalombiztosítási részen zajlik ma is. A klinikai tapasztalat az, hogy nem lehet magánellátónál elég tudást felhalmozni. Számomra ez az egész közeg nagyon kedves, és nagyon szeretem.
Egy nagyon sajátos világ ez, ami ha valaki számára testhezálló, akkor nehéz elképzelni, hogy azt elhagyja. Persze tapasztalatszerzés céljából elmennék egy-két hónapra külföldre, de az fel sem merül, hogy végleg itt hagynám az országot. Mindezeken kívül nem mindig problémamentes a magyar környezet, de én nagyon szeretek itthon a mi betegeinkért dolgozni. Nagyon motiváló, ha jön hozzánk egy olyan beteg, akinek esetében fel sem merül, hogy a magánellátásba menjen, és megfelelő módon kezeljük őket, az egy nagyon pozitív dolog.
Lehet bízni a magyar ellátókban, és ezt bizonyítja a mi osztályunk is. Aki hozzánk bejön, az megfelelő ellátást kap, megfelelő emberektől, megfelelő hangnemben.
Mennyire jellemző, hogy Önt felkeresik a korábbi betegek?
Rendszeresen van ilyen. Sajátosság a munkámban, hogy abban a kerületben nőttem fel, ahol a János kórház található, így azok a gyerekek, akiket ellátunk, azok a volt iskolatársaim és ismerőseim gyerekei. Emiatt nincs olyan napom, hogy ne találkoznék ismerőssel. Nyilván van olyan, aki megkérdezi előre, hogy bent vagyok-e, de
sok a kedves és jó visszajelzés a betegekkel.
A közösségi média felületén is kapcsolatban vagyok néhány korábbi beteggel. Persze egy fekvőbeteg osztályon szorosabbak a kapcsolatok, de az ambulancián is kialakulnak hosszabb távú ismeretségek.
Milyen információi vannak arról, hogyan alakul most át a kórház élete?
Ez a mindennapi életet befolyásolja, folyamatosan tartom a kapcsolatot a kollégákkal. A halasztható műtéteket elhalasztottuk, és arra kértük a betegeket, hogy csak a legsürgősebb esetben jöjjenek el az ügyeletre. Ez azt jelenti, hogy meg kell érteni mindenkinek, hogy ezek a hetek nem a több hónapja benőtt köröm problémájának a megoldására vannak.
Mindezek mellett természetesen, ha valakinek súlyos problémája van, akkor mindenképpen forduljon az ambulanciához.
Most a napi 80-100 eset lecsökkent, mert a szülők is partnerek a kialakult helyzetben. Nagyon fontos, hogy minden esetben, amikor arra mód van, akkor az ellátók azt kérik, hogy előbb telefonon egyeztessenek az ellátókkal.
Az utóbbi kéréssel kapcsolatban mennyire együttműködőek a szülők?
A csökkent esetszám azt mutatja, hogy a szülők meg is értették, és tekintettel vannak a kialakult helyzetre. Ha a legkisebb kétség felmerül, akkor el kell menni a sürgősségi ellátásra. Jelentősen megnőtt a telefonos hívások száma, és ezt kezelik is.
Mennyire van felkészülve a János kórház a járványra?
Országos szinten is látszik, hogy lépéselőnyben vagyunk az olaszokhoz képest. Látjuk, hogy a környező országokban mi történik.
Van egy kicsi időnk, hogy előre gondolkodjunk, és ez egy nagy előny. A kórházamban egy olyan higgadt, előrelátó és alapos felkészülés folyt, ami példás. Jó példa erre a Kútvölgyi-tömb, ahol nagyon jól felkészültek a betegek fogadására, egy felkészült csapat várja az esetlegesen érkezőket. A legkorábban bevezetett látogatási tilalom nagyon jó lépés volt. Folyamatosan rendelkezésre állnak a kézfertőtlenítők, a maszkok tekintetében is mindig volt kész. Egy sor olyan intézkedés megtörtént időben, ami szükséges volt.
Mennyire veszik az emberek komolyan a kéréseket?
Jómagam is igyekszem nagyon komolyan venni az intézkedéseket. Korábban volt jó pár olyan nap, ami aggodalomra adott okot, de az elmúlt időszak azt igazolja, hogy az üzenet eljutott az emberekhez. Szinte mindenhonnan azt hallani, hogy üresek az utcák, tehát az emberek nagyon komolyan vették azokat a kéréseket, hogy maradjanak otthon.