Megmutathatja a párkapcsolat gyengeségeit a bezártság
![karantén hatása a párkapcsolatokra, koronavírus](https://cdn.origo.hu/2023/12/-CYlT3OcXyR_xHugBDIUrMokh-K6Aaj1TUviIxi3kwI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlOWI0ZGY1MzhmZTRhNGQ4ZGEzM2ZjYjE5OWFlMzZm.webp)
A koronavírus miatt kialakult helyzet, a bezártság megviselheti, de akár erőt is adhat a kapcsolatoknak. A Budapesten élő Paula az Origónak elmondta, hogy az ő kapcsolatukra szerencsére nincs rossz hatással a karantén, nem vitatkoznak többet összezárva sem.
Megvannak azok a dolgok, amiket közösen csinálnak, és azok is, amiket külön.
"Én sokat olvasok, de persze főzni és takarítani is szoktam, a párom pedig itthonról dolgozik napközben. Napközben együtt szoktunk enni, este pedig sorozatokat nézünk" – mondja Paula, majd hozzáteszi, hogy szerencsére van egy kutyájuk, így őt is el tudják vinni sétálni, kimozdulva ezzel otthonról. (Ezt a kijárási korlátozás lehetővé teszi, persze visszaélni ezzel sem lehet.)
Orbán Nóra párkapcsolati tanácsadó szerint most egy speciális helyzet alakult ki, ami eddig még soha nem volt, de ez nem feltétlenül jelent rosszat.
Minden kapcsolatnak más a karaktere, és a jó kapcsolatok tudnak ehhez a helyzethez igazodni
– mondja az Origónak a tanácsadó.
Több lehetőség is lehet a jelenlegi helyzetben, például a párok hamarabb köteleződnek el, illetve van lehetőségük jobban megismerni egymást, nem zavarnak a külső tényezők. Sokkal több időt tudnak egymással tölteni. Korábban egészen kitolódott volna időben és lassanként érték volna ezek az impulzusok őket, ami szintén egy szerencsés dolog.
Azon nem érdemes gondolkodni, hogy lehetne máshogy csinálni, amikor ez a lehetőség van, ebből érdemes a legjobbat kihozni.
Egy közös élettéren belül is érdemes megtartani az egyedüllét lehetőségét. Szobák szerint, vagy akár egy könyvben elbújni. Fontos hogy mindenkinek legyen meg a saját tere.
Pozitívumként bejön még, hogy nagyon sokat lehet beszélgetni, jól meg lehet ismerni egymást
– mondja Orbán Nóra, majd hozzáteszi, hogy az olyan kapcsolatoknál, amik eddig is jól működtek, de nem voltak ennyi időt együtt, legyenek meg a szokások, az örömök, amiket eddig külső helyszíneken éltek meg.
A rossz kapcsolatoknál az a veszély, hogy még inkább fel fogják dobni az úgynevezett "hibajeleket". Eddig jól el lehetett bújni mondjuk a munkahelyen vagy az edzésen, de most nehezebb alibizni a kapcsolatokban.
Ahogy a jó kapcsolatokban is jobban megismerjük egymást, úgy a rosszakban is jobban feljönnek a hibák. Olyan kapcsolatokban, amik inkább az önfeladásról szólnak, vagy amiből azért nem lépett ki valaki, mert kényelmes volt, vagy mert csak megakarta úszni a szakítást, azokban sokkal nehezebb lesz most benne maradni.
Orbán Nóra szerint nem minden kapcsolatot lehet megjavítani. Amikben nagy feszültségben élnek az emberek, és most a vírus miatt is van egy alap feszültség és nyomás, ami miatt nehéz kiszaladni, kimenekülni a helyzetekből.
Vannak olyan kapcsolatok, amik még rosszabbak lesznek a karantén alatt.
Egy másik kategória az, ahol halaszották, hogy rendbe rakják a kapcsolatot, mert a korábbi helyzetekben ezt ki lehetett egyensúlyozni. Ezeknél a kapcsolatoknál az javasolja a tanácsadó, hogy most szánjanak rá időt és energiát, hogy megjavítsák. Ez a lelassult idő sok mindenre jó és ki lehetne használni.
Én azt tapasztalom a párjaimnál, hogy sok helyen nagyon sok mindent nem mondanak ki, ezek lehetnek akár évtizedes dolgok is. Lassan felhalmozódó dolgok, amiket nem beszélnek meg, nem rakják a helyükre, mindennap bántják a kapcsolatot. Ezeket nagyon jó lenne most megbeszélni
Sok nehézséget is jelent ez a helyzet, akár induló kapcsolatoknál is.
Karantén idején, ha nincs hova menni, akkor kötni kell egy megállapodást, hogy együtt töltjük ezt az időt, de kilépve a párkapcsolat eddigi kereteiből, és meg kell határozni olyan kereteket, amikben sokkal könnyebb az együttélés.
Nagyobb távolságtartással, és nem párkapcsolati státuszban, hanem egy háztartásban élő felek formájában és így kevesebb lesz az összeütközés.
Ne az az elkeseredés legyen, hogy úristen, nekem ezzel az emberrel kell leélnem az életem, hanem hogy felnőttként megállapodunk abban, hogy ezt a helyzetet valahogy jól átvészeljük. Ebből kijöhet egy jó együttműködés, ami jót tehet a kapcsolatnak. Nem oldja meg, de jót tehet
– magyarázza a párkapcsolati tanácsadó.
Orbán Nóra szerint, ha valaki észreveszi a hibát a kapcsolatában, akkor azzal érdemes felkeresni egy szakembert, a jelenlegi helyzetben akár online is.