Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint.
A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód
– jelentette ki Gulyás Gergely.
A május 4-től kezdődő vizsgákat várhatóan mintegy két hét alatt bonyolítják le. A vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat majd, és a másfél méteres távolságot is be kell tartani
- mondta a miniszter.
Hangsúlyozta:
szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint.
A többi esetben tehát kizárólag írásbeli vizsgák lesznek.
Senkinek sem kötelező érettségit tenni, ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni
- tette hozzá Gulyás Gergely.