Másfél millió maszk érkezett Magyarországra

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. április 18. A kormany.hu által közreadott képen Kínából érkezett újabb egészségügyi védőfelszerelés-szállítmányt pakolják ki a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 18-án. Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett április 18-án Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból; a felszereléseket a központi raktárba viszik, miután elvégezték a vámolást és a minőségellenőrzést - tette hozzá. A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon. MTI/Árvai Károly/kormany.hu
Vágólapra másolva!
Három repülőgép és két kamion érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra csütörtökön, ezek másfél millió maszkot, egymillió tesztet, hetven lélegeztetőgépet és több száz, azok működéséhez szükséges alkatrészt hoztak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az egészségügyben dolgozók kiváló teljesítményének köszönhető, hogy Magyarországon a koronavírus terjedését sikerült kontroll alatt tartani, ezért

a kormány felelőssége a következő időszakban is az, hogy biztosítsa az orvosok, egészségügyi dolgozók munkájához szükséges feltételeket.

Ennek érdekében folyamatos a speciális védekezéshez szükséges eszközök beszerzése - mondta.

Illusztráció Forrás: MTI/Árvai Károly/Kormany.Hu

A miniszter hozzátette, hogy a következő hetekben, hónapokban is hasonló forgalom várható a Kína-Magyarország légihídon, hogy a kórházakban, rendelőkben a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre álljanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!