Tóth Béla elmondta, a honlapjukon hétszáz turnus közül lehet válogatni, ami kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség, tehát
nincs annyi hely, mint tavaly.
Hozzátette: a legtöbb szervező már februárban meghirdette táborait, így csak a "startpisztolyra" vártak, vagyis arra, hogy fogadhassák a foglalásokat. Ezért ottalvós táborokra is lehet már jelentkezni, ha pedig mégsem engedélyezik a megtartásukat, akkor a foglalót mindenki visszakapja - emelte ki.
Hozzátette, a foglalások elindítására azért is volt szükség, mert arra számítanak, hogy túljelentkezés lesz, így
a táborok ára néhány héten belül - akár 25-30 százalékkal is - megdrágulhat.
Azt javaslom a kedves szülőknek, hogy minél előbb foglaljanak tábort, hogy biztosítsák a gyermeknek a táborhelyet, méghozzá alap-, normális áron – fogalmazott Tóth Béla.