Kásler Miklós hozzátette, hogy folyamatosan érkeznek hírek a vírus újbóli megjelenéséről olyan helyekről, ahol már a járvány első hulláma véget ért, így elmondható, hogy "erősen hullámzik a megbetegedések száma a világban".
A miniszter elmondta, az, hogy Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, a gyors és hatékony kormányzati beavatkozásnak, illetve a lakosság fegyelmezettségének, "példaértékű magatartásának" volt köszönhető. Továbbá kiemelte, annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb Nemzeti Konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával.
Kásler Miklós sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy
az egészségügyi ellátás június 15-étől teljes kapacitással működik,
azzal a feltétellel, hogy a koronavírus-fertőzöttek ápolására korábban elkülönített ágyak 20 százalékát továbbra is e betegek ellátására kell fenntartani. Hozzátette, ugyanakkor ahhoz, hogy a járvány alatt elmaradt vizsgálatokat, beavatkozásokat be lehessen hozni, minimum két hónapra van szükség.
A miniszter kijelentette, hogy
az egészségügyi várólisták nem hosszabbak, mint március elején voltak.
Ezenfelül megjegyezte, hogy a járóbeteg-szakrendeléseknél eltörölt ellátási időkorlát is felgyorsítja az elmaradt beavatkozások elvégzését.