A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Meghalt Eger első szabadon választott polgármestere

Vágólapra másolva!
79 évesen meghalt Eger első szabadon választott polgármestere. Ringelhann György 79 éves volt, az önkormányzat saját halottjának tekinti.
Vágólapra másolva!

Életének 79. évében meghalt dr. Ringelhann György, Eger első szabadon választott polgármestere - írja az egri önkormányzat közlése alapján a heol.hu.

A cikk emlékeztet, hogy Ringelhann György 1990-től 1998-ig, két cikluson keresztül volt Eger polgármestere,

a rendszerváltás után az első szabadon választott vezető.

Az általa vezetett testület alkotta meg Egerben a demokratikus önkormányzatiságot és magát az önkormányzatot mint intézményt. Körültekintő munkájának és együttműködési készségének nagy szerepe volt abban, hogy Egerben kezdték el és vezényelték le elsőként a korábban elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását - írják.

A tősgyökeres egri családba született, korábban orvosként dolgozó Ringelhann György készítette elő a Bitskey Aladár Uszoda megépítését, a K2-es út és felüljáró beruházást, polgármestersége alatt épült meg többek között a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, és

ő alapította meg az Egri Ipari Parkot is.

Ringelhann György megkapta 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Heves Megyei Önkormányzat által alapított Dr. Jakab István emlékgyűrűt, 1998-ban Eger város díszpolgárává választották, 2013-ban pedig Pro Agria életműdíjban részesült.

Dr. Ringelhann Györgyöt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!