A nő és a férfi pár hétig éltek együtt, majd a férfi lezárta a kapcsolatot és visszament a feleségéhez. Ezt a nő nem tudta elfogadni, ezért áprilisban bemászott volt párja kecskeméti házának udvarára.
A ház melletti nyitott kamrából kivett egy csavarhúzót, és összekarcolta vele a feleség ott parkoló autóját.
A tetőt kivéve minden elemet körben összekarcolt, egészen az alapozó festésig. Ezek után kimászott a kerítésen és elhajtott a biciklijével.
A rongálással összesen 270 ezer forintos kárt okozott.
A szabadlábon lévő, büntetlen előéletű nő beismerte a tettét. Az ügyészség kisebb kárt okozó rongálással vádolja. Azt javasolják, hogy a bíróság bocsássa próbára, és kötelezze a kár megtérítésére.