Kocsis Máté azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP-nek kell megteremtenie a járványügyi védekezés parlamenti hátterét, mert a koronavírus-járvány első hullámának szomorú tapasztalata az volt, hogy
a baloldali pártokra nem lehet számítani a járvány elleni védekezésben.
Tavasszal nem szavazták meg a baloldali pártok a védelmi intézkedéseket, nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, kamuvideókkal próbálták lejáratni a magyar egészségügyet, és külföldön rágalmazták Magyarországot - mondta Kocsis Máté.
Ha parlamenti döntéseket kell majd hoznunk, akkor csak magunkra számíthatunk, a Fidesz-KDNP-n fog múlni, hogy sikeresen tudunk-e védekezni a járvány elleni védekezés második hullámában is
- fogalmazott.
A frakcióvezető kifejtette, hogy a nemzeti konzultációból az derült ki, hogy az emberek azt várják, a koronavírus-járvány második hullámát másként kezelje a kormány, mint az elsőt.
Magyarországnak működnie kell, a munkahelyeket meg kell védeni - ez áll a gazdasági intézkedések középpontjában -, és biztosítani kell az iskolák, óvodák működésének feltételeit - hangoztatta, hozzátéve: folyamatosan várhatók kormánydöntések, szektorális intézkedések.
Arról is beszélt, hogy az Országgyűlésnek szintén működnie kell, így a parlament a szokásos kéthetes ülésezési rendben végzi majd munkáját, és meg fogják teremteni a lehetőséget, hogy a Ház a lehető leggyorsabban tudjon döntéseket hozni.
A koronavírustesztek hatósági árassá tételét Kocsis Máté úgy kommentálta: nem a járvány időszaka az, amikor a teszteken bárkinek nyerészkednie kellene.
A politikus mindenkitől azt kérte, tartsa be a védekezési szabályokat, és ne támadásnak vegye őket.
A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője közölte azt is: a frakcióülésen meghallgattak több kormánytagot, köztük
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője elmondta, hogy a képviselőcsoport is azon az állásponton van, hogy
a parlamentnek működnie kell, és a képviselőknek fokozott a felelőssége.
Meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyek az emberek életét megóvják, és haladnia kell az országnak előre - mondta, hangsúlyozva: a kormánypártoknak kell biztosítani a többséget a parlamentben.
Simicskó István azt mondta, hogy a hétpárti egyeztetés volt az Országgyűlés működéséről, és úgy tűnt, egyetértés van abban, hogy
a biztonsági szabályok betartása mellett, de a tavaszihoz hasonló módon, működnie kell a parlamentnek.
Kitért arra, hogy elvárják a kisebbik kormánypárt képviselőitől a maszk viselését, és a kézfertőtlenítést. Fontosnak tartotta a testhőmérséklet mérését, a távolságtartást is.
Külön kiemelte az idősek védelmét, az ennek érdekében a szociális intézményekre és kórházakra elrendelt intézkedéseket.
Úgy látják, hogy a magyar kormány az első hullám során eredményesen védekezett, ezt mutatják a számok is.
Frakcióvezetőként áttekintette a KDNP által eddig benyújtott, kezdeményezett javaslatokat, és folyamatosan egyeztet a frakció tagjaival. Az őszi ülésszak alatt igyekeznek még nagyobb aktivitást mutatni, a családok támogatását még eredményesebbé tenni, illetve a teremtett világ védelmét is kiemelten megjeleníteni.
Ugyanakkor most elsődleges a járvány elleni védekezés
- rögzítette Simicskó István.
Kocsis Máté arra a kérdésre, hogy ha intenzívebb lesz a második hullám, a parlament online ülést tart-e, elmondta: szó volt erről, ezt az ellenzék kezdeményezte, de a jogszabályi környezet ehhez nem adott.
A járványügyi szabályok maradéktalan betartása mellett az Országgyűlésnek normál rendben működnie kell
- jelentette ki.
További felvetésre elmondta, hogy a testhőmérséklet-mérést jogi értelemben nem teszik kötelezővé, de a Fidesz-frakció képviselőinek erősen ajánlott.
Ha ezt nem tartják be, az érintett képviselőre bírságot szabnak ki.
Az Országgyűlés működése szempontjából nem megengedhető, hogy valaki a saját felelőtlenségével magát vagy másokat veszélyeztessen.
Ez vonatkozik a maszk viselésére és a kézfertőtlenítésre is
- tette hozzá.
Kocsis Máté szintén kérdésre elmondta,
a második hullám tetőzése télre várható.
Az ősz és a tél el fog menni a járvány elleni védekezéssel - mutatott rá.
Ez a szakemberek becslése, ami változhat. A járvány most nagy mértékben a 40 év alattiaknál van jelen, arra kell nagyon vigyázni, hogy az idősek közé minél kevésbé törjön be.
Újabb koronavírus-törvény, rendkívüli jogrendre vonatkozó jogszabály megalkotása most nem indokolt, a rendelkezésre álló jogszabályok most megfelelőek
- közölte.
Kocsis Máté arról, hogy milyen együttműködésre számít a főváros vezetésével a járvány második hullámakor a gazdasági hatásokat enyhítendő, azt mondta: Budapest vezetése egyfajta Facebook-önkormányzást folytat, amiből egy kormányellenes testtartás olvasható ki.
Ráadásul arra sem hajlandók, hogy nyugati példákat, például a római, bécsi intézkedéseket megnéznék.
Egyetlen olyan intézkedés sincs, ami a budapesti vállalkozások pénzügyeit segítené, ugyanakkor ha van önkormányzat, amelyiknek pénze van, az a fővárosi - közölte. Megjegyezte: Karácsony Gergelynek szolidaritás a kampányban van, bajban nincs.