Ennek a nyomorult népnek szüksége van arra, hogy legyenek bátor, okos, gyönyörűen beszélő fiatalok, akik megtanítanak bennünket sírni, hinni, örülni - ezt mondta a tüntetésen Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő.
Iványi ezután arra biztatta a tüntetőket, hogy érjék el az ellenzéki pártoknál azt, hogy kiálljanak a demonstrálók mellett.
Az intézményt elbarikádozó diákok többször is azt állították, akciójuk politikamentes. Korábban azonban megjelent a helyszínen a jobbikos Stummer János. Karácsony Gergely főpolgármester pedig közösségi oldalán biztatta a tiltakozókat.
Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke a Hír TV híradójának azt mondta: az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma részéről megvan a nyitottság a hallgatókkal szemben. A legnagyobb különbség a hallgatók és a vezetés között az, hogy egy végtelenül zárt rendszerrel szemben az alapítvány nyitni szeretne a jövőben.