A 23. óra 59. percében vagyunk

Beszélgetés Demeter Szilárd író-filozófussal, miniszteri biztossal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával.

- Most éppen kivel beszélünk: a PIM főigazgatójával, a könyvkultúráért felelős miniszteri biztossal, vagy a popkultúráért felelős miniszteri biztossal?
- Minél többet dolgozom, minél mélyebbre ásom magam a különböző területeken, annál inkább erősödik az a meggyőződésem, hogy ez ugyanaz. Mind a tágan értelmezett magyar kultúra hajtása, és az a sejtésem, hogy ezt nem lehet „gettólogikák" alapján csinálni. Vagy legalábbis én nem tudok szakbarbár szemüvegen keresztül nézni a problémákra és lehetőségekre. Szóval egy szemüvegem van, az is csak azért, mert gyermekkoromban rövidlátóra olvastam magam.

- Minden mindennel összefügg?
- Több ez annál. A mélystruktúra ugyanaz. Tudja, a klasszikus életfa-kép: egy törzs sok ággal. De akkor konkretizálom: az elmúlt pár napban egyebek mellett folytattam egy tartalmas beszélgetést a lovaskultúráról, egy másikat a botanikus kertekről és arborétumokról. Mindeközben feltérképeztem a magyar DJ-k problémáit, megnéztem pár zeneipari innovációt, kértem és kaptam egy elemzést az elmúlt húsz év könyvtárlátogatási szokásairól, közben kiírtunk két pályázatot a rendezvénytechnikusok és játszóhelyek megsegítésére. Meg aláírtam pár köbméter papírt, mert közalkalmazottakból megyünk át a munkatörvénykönyv hatálya alá, elkészült a kollektív szerződés, mellékletében az újrahangolt életpályamodellünkkel, bővül a portfóliónk is, és még sorolhatnám. De a lényeg, hogy végig ugyanaz volt az érzésem: ezek egy nagy egész részei, kattannak helyre a darabok. Lenyűgöz és megemel, hogy mennyire gazdagok vagyunk mi, magyarok.

- Ha az Ön és a PIM közösségi oldalait nézzük, akkor valóban úgy tűnik, hogy a PIM körül most rendesen mozognak a dolgok. Fel tudná sorolni, hogy milyen változások történtek, vagy vannak folyamatban?
- Húúú, az hosszú lesz.

- Nem baj, van időnk.
- Tehát most arra kérne, hogy adjak egy termelési jelentést? Mert az unalmas.

- Azért próbáljuk meg.
- Jó, megpróbálom valamennyire csoportosítani a dolgainkat. Mivel kezdjük? Induljunk el a kályhától: a PIM-ben és tagintézményeiben megpezsdült az élet. A Mesemúzeum következő egységeként fölavattuk a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhelyt, ami kiskamaszok számára készült, és állítom, hogy világbajnok intézményt hoztunk létre. Sikerült tartalmasan lebonyolítani egy nagyrészt online nemzetközi irodalmi fesztivált, a PesTextet, több mint nyolcvanezer embert értek el a szervezők valamilyen formában. Trianon centenáriumának kontextusában a Károlyi-palotában megnyitottuk az Édes Anna-kiállításunkat, ez is olyanra sikeredett, amit bárhol a világon föl merünk vállalni. Közben elindultak az ingatlanfejlesztések is, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) végre nekifogtunk annak a raktárnak a megépítésének, ami sokéves adósságunk. A Kassák Múzeumban igazgatóváltásnak nézünk elébe, abban reménykedünk, hogy egy új koncepció valamivel több közönségkapcsolatot fog eredményezni. Néha nem árt egy kis vérfrissítés. Sátoraljaújhelyen és Széphalomban is nagy mozgások vannak, a Kazinczy-kiállításunkat Újhelyről kiköltöztetjük a széphalmi Kazinczy-kertbe, amit éppen rekonstruálunk és rendbeteszünk. Közben, amint már említettem, státust váltunk, ennek minden adminisztratív és személyi vonzatával, de eddig minden rendben ment, a munkavállalók képviseleteivel párbeszédben kialakítottuk a következő évek működési keretét. Lassan a végére érünk egy több százmilliós informatikai fejlesztésnek is, megújítottuk az audiovizuális rendszerünket, kialakítottuk a járványügyi protokollt, szóval minden adott ahhoz, hogy dolgozzunk.

- Az úgynevezett kultúrharc akkor nem költözött be a PIM falai közé?
- Sok táptalaja nem lenne. Egyszer láttam valamelyik kollégám közösségi oldalán, hogy az udvaron álló Petőfi-szobor karjára felkötöztek egy piros-fehér szalagot, de mire lementem, hogy ugyanazzal a szalaggal bekössem Petőfi szemét egy ugyancsak közösségi médiás fénykép, geg erejéig, a szalagot már elvitte a kezdeményező. Nálunk a PIM-ben béke van: kiszámítható bérezés, életpályamodell, mindenféle alapok segítik a szakmai munkát és kiteljesedést – egy feltétellel: az intézményi élethez hozzáadott értéket jobban jutalmazzuk, mint az egyéni karriereket, vagyis a közérdek nálunk szigorúan megelőzi az önérdeket.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020. január 21-én dolgozószobájában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

- Nemrégiben közzétettek egy kutatást, ami a könyvvásárlási és olvasási szokásainkra vonatkozóan eléggé lesújtó képet mutatott. Ebben is részt vettek?
- Könyvszakmai miniszteri biztosként valamikor még az első pandémiás helyzet előtt abban egyeztünk meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével (MKKE), hogy megpróbáljuk jövőre összekalapálni azt a könyvtörvényt, ami legalább három évtizede várat magára. Azt kértem, hogy még a jogszabály-előkészítés előtt nézzük meg a számokat, mert szeretem, ha egy problémának leér a lába a földre. Ezért bíztuk meg a Tárkit, akinek ebben már van tapasztalata, készített hasonló felméréseket. A mostani kutatás eredményéből a legjobban az ütött meg, hogy míg régebben alibiztek a könyvet nem olvasók, ma már lazán bemondják, hogy azért nem olvasnak, mert nem érdekli őket az olvasás, a könyv. A kulturális szokások ilyen mérvű megváltozása nálam bekapcsolja a riasztócsengőt, mégiscsak egy irodalmi múzeum főigazgatója vagyok, olykor még író is. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is készített egy kimutatást a könyvtárlátogatási szokások alakulásáról az elmúlt két évtizedből. Még nem kell a billentyűzetünkbe dőlnünk, de a számok alapján a 23. óra 59. percében vagyunk. A következő egy perc nagyon fontos lehet. Ezért ugyancsak a könyvszakmai szereplőkkel vállvetve egy nagyobb léptékű olvasásnépszerűsítő programban kezdtünk el gondolkodni, amit még az idén szeretnénk a kulturális kormányzat asztalára letenni. Másfelől az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságában is hozzám tartozik a könyvtámogatás kérdése, azt is szeretnénk sokkal hatékonyabbá és értelmesebbé átformálni.

- Mi lehet a könyv, az olvasás térvesztésének az oka? Az online térhódítása?
- Az is, legalábbis a könyvtárlátogatási szokásaink erre mutatnak, az úgynevezett „távhasználat" robbanásszerű növekedést mutat az elmúlt években. Éppen ezért az online teret sem hagyhatjuk, hogy is mondjam, gazdátlanul. A nemzeti könyvtárban célegyenesbe fordult az a nagyszabású fejlesztés, ami elvileg legkésőbb 2021 végére az adófizetők rendelkezésére fog állni. Mi itt a PIM-ben a Digitális Irodalmi Akadémiát fejlesztjük, fölkerültek már a Térey-ösztöndíjasok szövegei is, elkészült félszáz hangoskönyv, vagy inkább felolvasószínház, nemsokára ezeket is közzétesszük. Keressük a XXI. századi formanyelvet az olvasók visszacsábítására.

- Elnézést, hogy közbevágok: a Térey-ösztöndíj körüli cirkusz lecsengett?
- Le. Azt hiszem. Az értelmesebbje rájött, hogy jó kezdeményezés volt, a futóbolondok, elvakult gyűlölködők csak akkor lennének elégedettek, ha... ezt a mondatot nem tudom befejezni, fogalmam sincs, mit akarnak, szerintem nekik sincs. Nem is érdemelnek több szót, tök érdektelen, miért ámokfutnak. Inkább folytatnám: a DIA-ban most fognak új tagokat választani, és mivel van mozgástér, ezért azt javasoltam, hogy az eddigi egy új DIA-tag helyett hármat válasszanak. Közben végigtoltuk a „posztumusz DIA 100" munkacímű kezdeményezést is, a szakmai javaslat alapján az én előterjesztésemre a DIA tagjai 113 olyan elhunyt szerzőt szavaztak meg posztumusz tagnak, akiknek az életművét közzé szeretnénk tenni a DIA honlapján. Mivel a DIA főosztályvezetője eddigi tapasztalata alapján úgy véli, hogy legalább húsz szerző életművének közzétételi jogát nem fogjuk tudni megszerezni, ezért most arra kértem a DIA tagjait, hogy járuljanak hozzá a listán következő további hét posztumusz tag megválasztásához, hogy biztosra legyen meg a száz.

- Elnézést, hogy kissé szkeptikus vagyok, de azzal, hogy szövegeket, esetleg hangoskönyveket tesznek közzé a világhálón, még nem biztos, hogy megnyerik a csatát.
- És igaza is van. A háborús retorika keretén belül maradva, több fronton is támadunk. Az idén létrehoztuk a Digitális Bölcsészeti Központot, ami egyfajta közgyűjteményközi agyközpontként elkészítette a közgyűjteményi digitalizálás következő „ötéves tervét". Ezzel indulok most házalni a döntéshozóknál. Elképesztő méretű kulturális adatvagyon képződött digitális formában, ezeket értelmesen az adófizetők szolgálatába kell állítanunk. Jelenleg két fő vektor mentén terveztek fejlesztéseket, az egyik a közoktatás, a másik a turizmus. A PIM cégében, a Petőfi Irodalmi Ügynökségben is végigmelóztuk az elmúlt hónapokat, kezd összeállni egy sokelemű kulturális portálrendszer. Ennek egyik utolsó állomásaként október elején megérkezett hozzánk a Kultúra.hu. Nyirő András lapigazgatónak az a feladata, hogy úgy integrálja egységes kommunikációs térré a portáljainkat, hogy azért a szerkesztőségi autonómiák és a különböző karakterek ne sérüljenek. Mert az intézményi honlapjainkon kívül van nekünk egy kárpát-medencei merítésű irodalmi portálunk, a Helyőrség.ma, egy kortárs kulturális portálunk, a Hajónapló.ma, az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrumunk is működtet egy felületet, ez az igyic.hu, a kortárs világirodalmat az 1749.hu portálján lehet olvasni, hozzánk tartozik a Színház.org is, erre gravitál az Olvasat.hu, és remélem, nem felejtettem ki semmit. Illetve de, előkészület alatt van az a valami, ami több, mint netes tévé, vagy stream-szolgáltató. Az előadóművészek megsegítése érdekében az idén az A38 Hajón fölvettük több mint 400 kiváló magyar zenekar karanténkoncertjét, az A38 Hajó archívuma is kincsesbánya, ráadásul most ősszel szeretnénk elindítani a magyar popkultúra elmúlt fél évszázadának begyűjteményezését, ezért olyan újmédiás platformot építünk, ami izgalmasan és értelmesen tudja ott tartani az online tartalomfogyasztókat. Ennek keretén belül készülnek új tartalmak is, nyilván, de számomra az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy „vegyük vissza" a hagyományunkat. Az elmúlt 50-60 évben az úgynevezett tömegkultúra hihetetlen jó minőségű darabokat produkált, amelyeket most nagyon esetlegesen, elég sok kutatással lehet megtalálni, ha egyáltalán hozzáférhetőek mindenki számára. Ez a saját közelmúltunk. Bűn lenne, ha hagynánk elveszni.

- Ha már tömegkultúra, elég sokan szidták, amikor könnyűzenei biztossá nevezték ki, aztán amikor kiszivárgott az Ön által készített könnyűzenei stratégia, valamelyest megváltozott a közhangulat. Most éppen hol tart ezen a téren?
- A kezdetektől azt mondom a kollégáimnak, hogy ebben a hiszterizált közhangulatban csak teljesítménnyel lehet győzni. Én általában előre megmondom, hogy mit szeretnék csinálni, és ha sikerül meggyőzni a kormányzatot, és forrást szerezni rá, akkor megcsinálom. És nem kérek hozzá engedélyt az ellenérdekeltektől, mert annak sok értelmét nem látom. A könnyűzenei stratégia a kormány környékén vár a sorára valahol, majd csak felkerül. Nem vagyok türelmetlen, azért van elég ennél sokkal sürgetőbb probléma aktuálisan. Addig meg folyamatosan egyeztetek, tárgyalok a zenei szcéna, vagy a popkulturális szcéna különböző szereplőivel. Megérteni a helyzetet még nem igényel pénzt. Előkészíteni a cselekvést, hogy egy reménybéli pozitív döntést követően azonnal tudjunk indulni, szintén nem forrásigényes. Közben azért sikerült némi többletforrást szerezni, így a Nemzeti Művelődési Intézettel együtt 450 millió forintos pályázatot írtunk ki a rendezvénytechnikus számára. Október 1-jén élesítettük a klubok és játszóhelyek számára a pandémiás veszteségek miatt a Kormány által megítélt 1,4 milliárd forintos támogatási kiírást is. Az NKA Könnyűzenei Kollégiumában és a Hangfoglaló Kollégiumban is előkészület alatt vannak további pályázatok, amelyek a zeneipari szereplőket célozzák meg, mindkettő hozzám tartozik, hát igyekszem összehangolni a támogatási stratégiákat.

- Mikor alszik?
- Éjszaka, mint minden rendes ember.

- Lehet ezt egy személyben bírni?
- Hogyne. Az a titka, hogy jó csapatot építsen az ember. Olyan kollégákkal dolgozom, akiknek nyugodtan hátat lehet fordítani. Nyilván, állami intézményként van egy bürokratikus nehézkedési erő, ami lassít, de egyébként nem baj, mert legalább a földön tart.

- Végezetül hadd kérdezzem meg, mert ez nyilván sokakat érdekel: hogy bírja a támadásokat?
- Támadnak?

- Nem támadják?
- Tudom én? Valakik biztosan. De nem nagyon követem ezeket. Akkor aggódnék, ha a vélt vagy valós ellenségeim kezdenének szeretni. Mert az ő szeretetük olyan, mint a Piszkos Fredé: öl, butít és nyomorba dönt. Viccen kívül, ez egy ilyen foci. Érdekeket sértek, ez nyilván nem tetszik sokaknak, igyekeznek elgáncsolni, vagy megfúrni dolgokat. Csak arra figyelek, hogy amit elterveztünk, azt meg is tudjuk valósítani. Hogy ki mit gondol rólam, az egyáltalán nem érdekel, mert ez az egész nem rólam szól. Hanem a magyar kultúráról.