Magyarország jól védekezik: sokkal kevesebb a koronavírus-fertőzött és a halálos áldozat, mint az EU-ban
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/vKrZ46pgx0733osN_fQFKwqQjOe1GXNAzm7xI2SKEP0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhZGViZTJhNWEwNjRkZjY4YzgxZjBlZjVhYjEwOGM4.webp)
Az Európai Unió hivatalos statisztikája szerint Magyarország kiemelkedően jól teljesít a koronavírus elleni védekezésben. Az esetszám fele, a halálozás a harmada az uniós átlagnak.
Míg Magyarországon egymillió lakosra vetítve 6512 pozitív eset volt, addig az Európai Unió átlaga 11 868 volt. A legrosszabbul Belgium teljesít, ahol egymillió lakosra több mint 27 ezer fertőzött jut.
Ha a halálozási számokat nézzük, akkor Magyarországon egymillió főre vetítve 159-en haltak meg a koronavírus-járványban. Belgiumban 939-en, Spanyolországban 749-en, Nagy-Britanniában 662-en, Olaszországban 620-an, míg Svédországban 585-en haltak meg egymillió főre vetítve.
A járvány teljes időtartama alatt 76 év az átlagéletkor a halálos áldozatok tekintetében.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2020 első kilenc hónapjában 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a tavalyi azonos időszakban.
Az európai országok halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlet halálozást Magyarországon.