Meggyújtotta, fojtogatta a vendégét egy mezőcsáti férfi

rendőrség, vizes rendőrautó, felirat
Vágólapra másolva!
Holnap tárgyalják annak a férfinak az ügyét a Miskolci Törvényszéken, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt emelt vádat az ügyészség. 
Vágólapra másolva!

2017. augusztus 12-én a kiszemelt áldozat a támadó mezőcsáti lakásában vendégeskedett, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül, az ügy vádlottja

leöntötte az illető hátát éghető folyadékkal, amit meggyújtott,

és közben a fejéhez vágta, hogy

Az áldozat észrevette, hogy a ruhája lángra kapott, úgyhogy az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt, így sikerült eloltania magán a lángokat.

Forrás: Police.hu

A megtámadott ember elszaladt, de a támadója utána rohant.

Amikor utolérte,

megütötte, rugdosta, a nála lévő nadrágszíjat a nyakára tekerte, majd a kezeire kötötte és így vezette tovább az utcán.

Később levette a szíjjat, hogy azzal üsse a megégett hátát. A támadót egy rendőr állította meg. Az áldozatnak 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!