Nehéz időszak elé nézünk, az életünket a járvány elleni védekezés határozza meg - mondta Halász János napirend előtti felszólalásában. A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte, hogy a magyar egészségügy európai viszonylatban is jól állja a sarat, ezért is döntött a kormány az ápolói és orvosi béremelésről.
Minden egészségügyben dolgozó soha nem látott fizetésemelést kap ebben a ciklusban.
A védekezés a terv szerint zajlik - mondta Halász. Magyarországon harmadannyian halnak meg, mint az uniós átlag - tette hozzá. A járvány kitörésekor még olyan országokban is félretették az ellentéteket, ahol hosszú hónapok óta kormányválság volt, de ehhez képest itthon a baloldal nem segít Magyarországon. Halász felidézte, hogy a baloldal kamuvideókat gyártott, és álhíreket terjesztett. A baloldalt arra kérte, ha segíteni nem tudja, akkor legalább ne akadályozza a védekezést.
Rétvári Bence válaszában azt mondta, hogy a baloldal ma is azt indítványozta, hogy azonnal álljon le az élet Magyarországon.
A nemzeti konzultáció eredménye is azt mutatja, hogy az emberek azt akarják, hogy ne álljon le az élet az országban
- tette hozzá az Emmi államtitkára. Szólt arról is, hogy a baloldal azt is támadja, hogy a védelmi intézkedések megszegőivel szemben ne legyenek szigorú szankciók. A baloldali álhírek azért veszélyesek, mert a járvány elleni védekezést veszélyeztetik - mondta Rétvári.
Az ország sikeresen védekezett a járvány első hullámában, miközben a baloldalra nem lehetett számítani a védekezésben - mondta napirend előtt Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.
Magyarország a második hullámban is jól védekezik, megfeszített tempóban dolgozunk azon, hogy a magyar emberek életét megvédjük
- tette hozzá. Valamennyi magyar állampolgárra szükség van a sikeres védekezéshez - fejtette ki Simicskó. Szólt arról is, hogy Magyarország erős, és le fogja győzni a válságot. A KDNP külön üdvözölte az otthonteremtési támogatások bővülését.
A baloldali válságkezelést már megtapasztalhattuk, több mint ezermilliárdot vettek el az emberektől, ezzel szemben a Fidesz-KDNP célja a családok támogatása és a munkahelyek megvédése.
Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség államtitkára válaszában azt mondta, hogy a kormány célja, hogy minél több segítséget adjon a családoknak a gyermekvállaláshoz. Több ezermilliárd forinttal segítette a családokat a kormány 2010 óta, bevezették a csokot, bővítették a gyest, bevezették a babaváró támogatást. Jövő januártól pedig bevezetik az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot az új építésű lakások esetében, valamint illetékmentes lesz az új és használt lakások vásárlása a csokot felvevők esetében.
100 millió maszk, 95 millió gumikesztyű, és több mint 11 ezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre a második hullám során - így reagált Rétvári Bence Lukács László György (Jobbik) felszólalására. A tények cáfolják azt a megjegyzését, miszerint a nyugati országok jobban védekeznének, mint Magyarország. Olaszországban már szállodákba helyezték át a betegeket - mondta az Emmi államtitkára.
Ausztriában napi 1500 felett van az új esetek száma, miközben Szlovéniában minden ötödik teszt pozitív, miközben Ön arról beszél, hogy Magyarország rosszul védekezik.
Rétvári Bence elmondta, hogyha körbenézne más országokban, akkor nem beszélne összevissza, és inkább elismeréssel beszélne a védekezésben részt vevőkről.
Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy a baloldali pártok hány népszavazást kezdeményeznek, de ezzel a baloldali pártok egymással vannak versenyben - így reagált Dömötör Csaba Tóth Bertalan (MSZP) felszólalására. Amikor Önök kritizálják az egészségügyi döntéseket, akkor nem a kormányt, hanem a védekezésben részt vevőket támadják - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Kijelentette, hogy
mind az ápolói, mind az orvosi ágazatban soha nem látott béremelések voltak, és lesznek is.
Ha védeni szeretnék a közpénzeket, akkor ne indítsanak áramtolvajokat - idézte fel Dömötör Csaba az erzsébetvárosi Borka-Szász Tamás esetét.
Nyugodjunk meg, és tényszerűen nézzük meg, mi is történik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, nincsen szó semmilyen erőszakról - így reagált Bodó Sándor Arató Gergely (DK) felszólalására.
A modellváltás jó néhány egyetemen működik, gyors és rugalmas reagálás kell a változásokra
- mondta az ITM parlamenti államtitkára. Egy modern színművészeti egyetemre szükség van, amely a vállalati szféra felé is nyitott - tette hozzá. A tárgyalóasztalnál kell megoldást találni a kialakult helyzetre.
Jó lett volna, ha megkérdezi politikai szövetségesétől, Gyurcsány Ferenctől, hogy nem elvenni kellett volna a nyugdíjasoktól a korábbi kormányzásuk alatt, hanem inkább biztosítani a forrásukat számukra - így reagált Rétvári Bence Ungár Péter (LMP) felszólalására. Az Emmi államtitkára szólt arról is, hogy pont a baloldal volt az, aki nem szavazta meg az otthonápolási díjat.
Míg a Gyurcsány-kormány 15 milliárdot, addig a mostani 55 milliárd forintot költ az otthonápolásra
- tette hozzá. Ráadásul Önök a korábbi szisztéma visszahozását szeretnék elérni - hívta fel a figyelmet Rétvári.
Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtt ismételten az alapjövedelem bevezetése mellett kampányolt. Dömötör Csaba válaszában azt mondta, ha szeretnék bevezetni az alapjövedelmet, akkor menjenek el Finnországba, ahol csúfosan megbukott ez a program. Amit Önök is nagyon jól tudnak, a vírus ellen nincs oltás, ezért sajnos erőteljesen nő a fertőzöttek száma, és a halálos áldozatok - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Egyetlen halálos áldozat is sok, de ha százezer főre nézzük az itthoni halálozásokat, akkor Belgiumban kilencszer többen haltak meg - tette hozzá.
Önök a halálozások számával kampányolnak, ez teljesen méltatlan és szívtelen dolog. Még az Önöket támogatóknál is kiverte a biztosítékot ez a kampány, miközben folyamatosan pörgetik az álhírgenerátort
- mondta Dömötör Csaba. Szólt arról is, hogy a baloldal azt terjeszti, hogy növekedni fognak a törlesztőrészletek, miközben erről szó sincsen a moratórium miatt - tette hozzá.