Kiss Gergely az SOS Gyermekfalvak igazgatója azt mondta:
a megkérdezett szülők tizede tett már ki hiányos öltözetű vagy meztelen képet gyermekéről az internetre.
Fontos tudni, hogyha egy képet hozzáféréskorlátozás nélkül tesznek ki, akár pedofil oldalakra is kikerülhet - hangsúlyozta.
Az igazgató szerint az is aggályos, hogy a gyermek nem tudja elmondani, engedélyezi-e a róla készült kép megosztását, és később szembesülnie kell azzal, milyen tartalmak vannak fent róla az interneten.
A felmérésből kiderült az is:
a szülők nagy része tudja, hogy az internet hordozhat veszélyeket, és a gyermek interneten töltött idejét korlátozza is, a minőséget viszont kevésbé. Kevés szülő használ például reklámblokkolót vagy szülői felügyelet programot.
Kiss Gergely beszélt arról is, hogy nagyon fontos a szülői példamutatás, hiába várja a szülő a gyerekétől, hogy tudatosan használja az internetet, ha ő maga nem így tesz.