Egy hang mondta a borsodi férfinak, hogy ölje meg az anyját

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Egy borsod megyei férfi minden előzmény nélkül rátámadt az anyjára. Háromszor megszúrta egy késsel majd elfutott. Később a vallomásában azt mondta, hogy egy belső hang miatt akarta meggyilkolni az anyját. Az ügyészség emberölési kísérlet miatt emelt vádat ellene, a bíróság ma elítélte.
Vágólapra másolva!

A büntetett előéletű férfi együtt lakott az anyjával egy borsod megyei községben 2018 decemberében. Egy nap az anyja ebédet főzött, a férfi pedig könyvet olvasott.

Egyszer csak felállt a kanapéról, az anyja mögé lépett és minden ok nélkül háromszor megszúrta egy késsel.

– kiáltott fel az asszony, mire a férfi elszaladt.

Az erősen vérző asszony a szomszédjáról kért segítséget, aki azonnal hívta a mentőket és a rendőröket. Hamar elfogták a férfit, aki beismerte a tettét. Vallomásában azt mondta, hogy

egy belső hang hatására támadt rá az anyjára.

rendőrszalag, rendőrség Forrás: Origo

A bíróság nem fogadta el a hirtelen félelemérzetre hivatkozó védekezést. Az orvosszakértő pedig megállapította, hogy tette nem magyarázható a pszichés állapotával. Kiderült, hogy nincs olyan tudatzavara, kóros elmeállapota, vagy bármilyen kóros eltérése, ami hatással lett volna rá.

Azt állapították meg, hogy a férfi agresszív és alacsony az intellektusa, de nem értelmi fogyatékos.

A bíróság végül 7 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte az anyjára támadó férfit. Az ügyészség súlyosítás miatt fellebbezett, mert a késelés közben már más, életellenes bűncselekmény miatt eljárás volt ellene. Ezen kívül a férfi gátlástalan, mivel a saját anyját akarta megölni. A férfi védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon folytatódik - írja az ügyészség.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!