A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha az ország képes lesz a továbbiakban is betartani a szigorításokat, akkor javulhat a járványhelyzet hamarosan.
A napi adatokból is jól látszik, hogy indokolt volt még radikálisabb szigorításokról dönteni. Figyeljük az európai gyakorlatot, azt, hogy a szomszédos országokban, különösen Ausztriában milyen intézkedéseket vezetnek be. Amikor meghoztuk az intézkedéseket, kevesebb fertőzött volt, mint Ausztriában, amikor Bécs szigorított, ezért reméljük, hogy hamarosan eredményekhez vezetnek ezek
- mondta Gulyás. Az orvosok és ápolók emberfeletti munkát végeznek, emelte ki a miniszter.
Az elmúlt három évtizedben idén fordult elő másodszor, hogy rendkívüli jogrendet kellett bevezetni, emlékeztetett Gulyás, hozzátéve: a polgárok tisztában vannak a helyzet komolyságával.
Mindenki türelemmel viseltessen, mivel a kormánynak is gyors választ kell adni, de a szabályok összességében világosak.
„Tudjuk, hogy nehéz a szabályok betartása, de abban bízunk, hogy ha ezeket 30 napig mindenki be tudja tartani, akkor utána sokkal könnyebb lehet a helyzet" - emelte ki a tárcavezető, hozzátéve, az ország mindent megtett, hogy a második hullámot felkészülten várja.
A munkavállalást semmilyen tekintetben nem korlátozzák a foganatosított intézkedések - emelte ki Gulyás Gergely, hozzátéve: ha a polgároktól elvárják, hogy tegyenek eleget munkavállalási kötelezettségeiknek, ugyanez elvárható a Magyar Országgyűléstől is, a képviselőknek is ugyanúgy meg kell dolgozniuk a fizetésükért, mint bárki másnak.
A választójogi törvény tervezett módosítása kapcsán Gulyás elmondta: eddig egyetértés volt a pártok között abban, hogy a szabályozás lehetőséget teremt a kamupártok tevékenységének, ezt szeretnék kiküszöbölni.
Gulyás Gergely megemlítette, hogy az egyházi és alapítványi iskolák dolgozóit is tesztelik, nemcsak az államiakét. Azt is elmondta, egyetlenegy céggel kötöttek le vakcinakapacitást. Ez egy EU-s szerződés, és 13 milliárd forintba kerül, de hivatalos beszerzésre még nincs megállapodás. A kormány minden olyan oltóanyagot igyekszik beszerezni, ami korábban is eljuthat Magyarországra, hiszen pár nap nyereség is emberéleteket menthet. A kormány ezért tárgyal a kínai, orosz és izraeli vakcinákról is.
Az a cél, hogy a lehető legtöbb vakcina álljon rendelkezésre a lehető leggyorsabban, de minden esetben meg fogják vizsgálni az előzetes teszteléseket, hogy az európai és magyar szabályoknak megfeleljenek.
Minden esetben önkéntes és ingyenes lesz az oltás, bármilyen vakcináról legyen is szó – mondta a miniszter. A magyar állam pedig kezeskedik a vakcinák alapos bevizsgálásáért. Gulyás Gergely elmondta, készen állunk arra, hogy ha licencet kapunk, Magyarországon is gyártsunk vakcinát. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak ezzel kapcsolatban.
Az ellenzék, ha akar, összefoghat, és egy listán indulhat, de kettőn is indulhatnak, hiszen erre az új szabályozás szerint is van lehetőség – mondta a miniszter, megerősítve, hogy nem az ellenzéki pártok ellen van a módosítás.
A szavazólapok lefényképezéséről úgy fogalmazott:
a választójog titkossága a választópolgárt megillető jogosultság, ha akarja a választó, szabadon lemondhat erről a jogról. A Nemzeti Választási Bizottság korábban nem így döntött, és az Emberi Jogok Európai Bírósága kellett, hogy megvédje a választópolgárok személyes jogát a szavazólap lefényképezésére. Így hazánknak nemzetközi kötelezettségévé vált, hogy módosítsa az erre vonatkozó jogszabályt.
Arról is beszélt: az Országgyűlés megszabta a feltételeket, amelyeknek teljesülnie kell, hogy az ország aláírja az európai uniós hitelmegállapodást. A német elnökség és az EP által megszavazott határozat ezekkel ellentétes, így annak érvényben maradása esetén nem szavazhatja meg a miniszterelnök az uniós költségvetést. Gulyás Gergely leszögezte:
olyan döntést nem lehet hozni a jogállamiság tekintetében, amit bíróságon ne lehetne megtámadni.
A kérdés a miniszter szerint az, hogy a magyar kormányzati döntéseket Brüsszelben vagy Budapesten hozzák-e meg. Az uniós javaslat politikai zsarolásra adna lehetőséget, ilyen szabályozást nem tud elfogadni a kormány – mondta Gulyás Gergely.
Azt is elmondta a miniszter:
az önkormányzatoknak kell gondoskodni arról, hogy a hajléktalanszállókon olyan részeket nyissanak, ahova két negatív teszt nélkül is bemehetnek a hajléktalanok a kijárási tilalom alatt.
Egy másik kérdésre elmondta, nem számít üzleti ügynek a temetés, ezzel az ürüggyel nem lehet szállodában megszállni.
Meghosszabbítják a határidőket az egyes segélyek – például a gyermekek otthonápolási díja és a rokkantnyugdíj – megújítására, és a különböző hivatalos okmányok cseréjére – számolt be róla Gulyás Gergely.
Jelenleg 6426 beteg van kórházban, és 486 beteg van lélegeztetőgépen – mondta Gulyás Gergely. Arról is beszélt:
álhír, hogy a focisták fizetését kipótolja az állam.
Kiderült továbbá: bruttó 240 ezer forint az, amit az állam a fizetések kipótlására költhet a szabályozás szerint.
Hamarosan döntés születhet arról, hogy ingyenes legyen a pedagógusoknak és a családoknak az internet a digitális oktatás miatt.
Az örökbefogadás hosszú folyamatát gyorsító szabályokat fogadott el a kormány, és nem igaz, hogy csak házastársak fogadhatnak örökbe gyereket
- mondta Gulyás Gergely. A miniszter szerint természetes, hogy a jogszabály azokat a házastársakat részesíti előnyben, akik gyermeket szeretnének. Magyarországon több ilyen pár van, mint örökbe fogadható gyerek.
Hazánk nem tartja jó megoldásnak a közös adósságfelvételt, de a déli államokkal való szolidaritás jegyében hajlandó erre, hogy elkerüljék a beláthatatlan gazdasági következményeket
- reagált egy másik felvetésre Gulyás Gergely. Magyarországnak nincs szüksége erre az alapra, ha kell, magunk is tudunk hitelt felvenni. Azt, hogy a jogállamiság nevében az EU alapvető szabályait rúgnák fel, nem tartjuk elfogadhatónak, és nem támogathatjuk – mondta a miniszter. A nyájimmunitásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: az a konszenzus, hogy körülbelül fél évig ad védettséget a fertőzés, utána másik lehetőség a vakcina.
Lassan dől el, ki lesz az Egyesült Államok elnöke, hiszen több helyen is újraszámolják a szavazatokat – mondta Gulyás Gergely, és hozzátette: dolgoztak már korábban is együtt demokrata adminisztrációval. Korábban kevésbé sikerült együttműködni az Obama-adminisztrációval, de ha úgy alakul, a Biden-adminisztrációval is igyekeznek majd együttműködni.
Ha a magyar választásokon történt volna az, ami most Amerikában, az amerikai demokraták lesújtó véleményt fogalmaztak volna meg hazánkkal szemben. A demokráciaexport ezért veszélyes
- figyelmeztetett Gulyás Gergely, és hozzátette: remélik, hogy világos és egyértelmű eredménye lesz az elnökválasztásnak, ma pedig úgy tűnik, hogy ez Biden elnökségét jelenti majd.
Hetekkel ezelőtt készültek a benyújtott alaptörvény módosítások
- húzta alá Gulyás Gergely, és megismételte: az országgyűlési képviselőknek is dolgozniuk kell a járvány alatt, ahogy azt mindenki másnak is meg kell tenni egyéb területeken. Az OKJ-s képzések kapcsán elmondta: amit a jogszabály nem tilt, azt megengedi, és az OKJ-képzések esetében nincs tiltva az oktatás.
További kérdésre reflektálva a miniszter megerősítette: a tesztelések rendjéről az operatív törzs fog dönteni a pedagógusok esetében. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig azt mondta el: a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban a 9. évfolyam alatt nem kell digitális oktatásra átállni, a pedagógusok bentről is tudnak dolgozni.
Nem a szuverenitás hiánya, hogy nem vagyunk szűklátókörűek, így természetes, hogy minden európai államnak az intézkedéseit figyeljük a járvánnyal kapcsolatban, és a miniszterelnök több kormány- és államfővel is egyeztet
- hangsúlyozta Gulyás Gergely, és hozzátette: az osztrák mintát mindig is különösen érdemes volt figyelni. – Örülünk annak, hogy kevesebb fertőzött volt Magyarországon, mint Ausztriában, amikor ők hasonló intézkedéseket vezettek be – mondta.