Gulyás Gergely: A magyar egészségügy felkészült mindenki ellátására

GULYÁS Gergely
Budapest, 2020. november 16. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Minden élet számít, és mindenki egészségét megpróbáljuk megóvni - mondta napirend előtt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlésben. A miniszter köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben. A magyar egészségügy ebben a helyzetben is jól helytáll - mondta Gulyás Gergely. 
Vágólapra másolva!

Magyarországon másodszor fordult elő a rendszerváltás óta, hogy rendkívüli helyzetet hirdettek - mondta Gulyás. A kormánynak rendszeresen be kell számolnia a járvány elleni védekezésről, így nem is lehet terjeszteni azt a nemzetközi életben, hogy nem ülésezik a magyar parlament. Gulyás Gergely elmondta, hogy a második hullám adataiban Magyarországon és a világon is magasabb számok vannak. A hazai aktív fertőzöttek száma meghaladja a 110 ezer főt.

A meghaltak száma a világon mindenhol, így Magyarországon is sajnos nő - mondta Gulyás.

A védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak. Több mint 13 ezer ágy áll rendelkezésre lélegeztetésre - mondta a miniszter. 22 ezer ágyra lehet bővíteni az ágykapacitást - tette hozzá.

Gulyás Gergely: Több mint 13 ezer ágy áll rendelkezésre lélegeztetésre Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szólt arról, hogy mind a cseh, mind a szlovák egészségügyet segítette Magyarország. Hazánk felkészült arra, hogy a jelenleginél nagyobb betegszámot is ellásson - mondta Gulyás. Minden élet számít, és mindenki egészségét megpróbáljuk megóvni. Gulyás köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben.

Gulyás a gazdaságról azt mondta, hogy mínusz 5-7 százalékos recesszió lehet idén. Ma képesek vagyunk a gazdaság tekintetében gondoskodni magunkról - tette hozzá.

Mindezek az adatok igazolják a kormányzati lépéseket, miszerint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni - mondta a Miniszterelnökség vezetője. Közel 4,5 millióan dolgoznak egy járványhelyzetben - mondta a miniszter.

Simicskó István: Jobb lenne több szerénység a baloldaltól

Simicskó István (KDNP) felszólalásában több szerénységet kért a baloldaltól. A magyar kormány tevékenységét alapvetően az emberek életének a megvédése határozza meg, miközben a gazdaságot is védi - tette hozzá. A KDNP frakcióvezetője szólt arról is, hogy minden lehetségest megtesz a magyar kormány a mostani helyzetben.

Kocsis Máté: Fejezzék be a halálkampányt!

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a baloldalt, hogy fejezzék be a halálkampányt.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az az ellenzék beszél hiteles tájékoztatásról, amelyik terjesztette a Korózs-féle kamuvideót. Önök egész nyáron az áramlopással és a kokainozással voltak elfoglalva - mondta Kocsis Máté a DK-s Aratónak. Az ellenzéknek egy célja van: a pánikkeltés és a bizonytalanság növelése. A Fidesz frakcióvezetője felidézte Jávor Benedek azon kijelentését, miszerint itt egy ártatlan vírusról van szó.

- hívta fel a figyelmet Kocsis Máté.

Gulyás Gergely: Komoly nehézségek mellett az ország jól teljesít

Gulyás Gergely reagálásban közölte, hogy Magyarországon, ha ugyanolyan metodikával mérnénk a halálozások számát, akkor lényegesen kedvezőbb számok lennének. A hazánknál jóval kedvezőbb helyzetben lévő országokban sokkal rosszabb halálozási számok vannak - tette hozzá.

- idézte fel Orbán Viktor szavait Gulyás, amit az ellenzéki képviselők szándékosan elferdítettek.

Gulyás Gergely: A magyar egészségügy jól helytáll ebben a helyzetben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Gulyás szerint a magyar egészségügy jól helytáll ebben a helyzetben. Szeptemberben is többen dolgoztak, mint márciusban - mondta Gulyás. A miniszter szólt arról is, komoly nehézségek mellet az ország jól teljesít. Több beruházásra van szükség. Magyarországnak olyan ellenzéke van, ami nem segíti, hanem megnehezíti a védekezést azzal, hogy hamis híreket terjeszt - zárta szavait Gulyás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!